Katonasírok a Kitörés túra mentén

1. Három katona sírja — Normafa

Normafa után a Csacsi-rét felé a sárga+ jelzésű turistaút mellett található. Valószínűleg 3 magyar hősi halott katonát temettek el ide. 1986 óta Kőrösi Kálmán, a Történelmi Vitézi Rend képviseletében ápolta ezt a sírhelyet.

2. Négy katona sírja — Kis-Hárs-hegy alatt

A Hárs-hegy alatt, Hűvösvölgy felé ereszkedőben a sárga jelzésről jobbra a zöld + jelzésre kitérve 900 méter után érjük el a négy ismeretlen exhumált magyar katona síremlékét. A négy sírhalomra Alkay Zsolt és barátai állítottak fakeresztet emléktáblával, a következő felirattal: „Ismeretlen magyar hős. Életüket áldozták a bekerített Budapestről indult kitörés során. 1945. február 11. Hadak Útján találkozunk.”

3. Hűvösvölgyi katonasír

A katonasír a Hűvösvölgyi busz- és villamos végállomás előtt, a villamos sínpár feletti töltésen található, a sárga jelzésű turistaút mentén. Hingyi László és vitéz Pongrácz György kutatásai alapján, itt egy magyar katona lelte hősi halálát a kitörés során. Helyi lakosok és a Vitézi Rend gondozta évtizedeken át. 2018-ban Polgár Zsolt vezetésével lett felújítva az exhumált sírhely.

4. Nyéki-hegy alatti katonasír

A katonasír Hűvösvölgy után, a sárga jelzésű turistaúról a (túra során szalaggal jelzett) Közép-úton mintegy 100 métert letérve közelíthető meg. A Nyéki-hegy és Vadaskerti-hegy nyergének közelében található sírhelyet is a Vitézi Rend tartotta rendben, szintén exhumálva lett. 2004-ben egy hatalmas fa rádőlt a sírra, szinte teljesen benyomva a földbe a sírkeresztet, amelyen egy kis fémtáblán ez az idézet áll: “Ó, miért szülte anya, miért e mostohát, s ki feltalálta fegyvert, csatát!” 2010-ben a Lelkiismeret ’88 csoport tagjai vas sírkeresztet állítottak a katonasírhoz, a kidőlt fa által benyomott sírkereszt mellé. Azóta két sírkereszt jelöli a katonasírt.

5. Homok-hegyi katonasír

A Határ-nyereg előtt található, miután a sárga jelzésű turistaút találkozik az országos kékkel. E magyar katonasírt is a ’90-es években exhumálták.

6. Csúcs-hegyi katonasír

A Virágos-nyereg után mintegy 400 méterrel a sárga és kék jelzésű turistaút mentén egy valószínűleg magyar katona exhumált sírja található. A Jobbik III. kerületi tagsága újította fel, 2011-ben. Felirata: “Itt nyugszik egy hős magyar katona, aki 1945. február 11-én, a budai várból való kitörés közben életét vesztette. Emlékét büszkén őrizzük és nem feledjük! Állíttatta az Óbudai Jobbik 2011. február 11.” 2013. májusában ismeretlen vandálok a sírkeresztet és a márványtáblát megrongálták. A táblát fémből pótolták, azóta sértetlen.

7. Pesthidegkúti Kálvária-hegyi katonasír

A Pesthidegkúti Kálvária-hegyen, a sárga háromszög jelzésű turistaösvény mentén az exhumált német katona síremlékét Huszár Péter újította fel társaival.

A katonasírokról az adatokat köszönjük Alkay Zsoltnak.