2019 — Kitörés 60

“Győztünk!

A 16:30as elrajtolás, sajnos, nem sikerült, ugyanis technikai okok miatt a nevezés rendkívül hosszú időt vett igénybe. Kaotikus állapotok uralkodtak a rajtban. Így nagyjából másfél órás sorban állás után tudtunk csak elindulni a Bécsi kapu irányába, de végre elindultunk!

Négyfős csapatunk különösebb probléma nélkül érte el a 25km-es szakasz végét jelentő virágosnyeregi tábort. Itt egy menedéknek kialakított sátorban húztuk meg magunkat rövid időre, hogy erőt és további lelkesedést gyűjtsünk az előttünk álló úthoz. Ezután jött a lassú összeomlás, részemről…

A környezeti viszonyok felvonultattak mindent, amit lehetett. Dagonyáztunk, jégpáncélon csúszkáltunk, sziklás terepen és „lábkímélő” aszfalt úton haladtunk. Végül nem egy esést követően, a csúszásgátló folyamatos le és felvételének szükségessége, valamint a szervezetem elhasználódása miatt szép lassan kezdett megfogalmazódni bennem egy gondolat. „Fel kellene adni.” Ezt csak tovább erősítette, hogy a 33. km körül álló Muflon-itató úgy tűnt, sosem akar felbukkanni a láthatáron. Kisebb megváltás volt, amikor ez mégis megtörtént. Egy pohár forró tea és néhány perc nyújtózás éppen elegendő volt arra, hogy folytassuk a Perbálig vezető utat.

Ekkor „szilárd” elhatározás született bennem, hogy az utam a Kaiser sörözőnél véget ér. Elgyengültem. Nem is annyira fizikailag, mint szellemileg inkább. Nem éreztem, nem láttam a végét és egyre esélytelenebbnek tűnt a szint időn belüli teljesítés. Elképzelésem aztán heves ellenállásba ütközött társaim részéről, így Perbálig igen csak megpuhult ez a gondolat. A Kaiser sörözőnél pedig azzal szembesültünk, hogy a fennmaradó 13 km-es táv teljesítésére még majdnem négy óra áll rendelkezésre! Ez hatalmas lendületet adott és újult erővel (mint a hamvaiból feltámadt főnix madár 😀 ) vágtam neki annak a „néhány” km-nek, ami még megmaradt.

Majd elérkezett a pillanat, amire a kapisztrán téri gyülekező óta vártunk. Az utolsó ellenőrző pont. Szép lassan egymást támogatva és erősítve felvánszorogtunk a Kakukk-hegy tetejére, ahol egy előretolt géppuskaállás fogadott minket először, ott további bíztatást kaptunk, hogy már nincs sok hátra. A távolban megpillantottuk a magyar lobogót, a mi piros-fehér-zöld zászlónkat, majd a tábort és vagy fél tucat magyar egyenruhást! Egy honvéd köszöntött minket: „Isten hozott Titeket! Elértétek a magyar vonalakat. Most már biztonságban vagytok!” Az érzés felbecsülhetetlen volt. Megcsináltuk.

Lesétáltunk Szomorra és megvártuk a „felmentést”.

Köszönet a Börzsöny Akciócsoportnak a Kitörés 60 kegyeleti és emléktúra évről évre való megrendezéséért és azért, hogy méltó megemlékezést tudnak biztosítani Budapest hős védőinek. Köszönet az ellenőrző pontokon állomásozó korhű egyenruhát viselők személyeknek, akik nagyban hozzájárulnak a rendezvény emelkedett hangulatához és magas színvonalához! S tisztelet mindazon sporttársnak és megemlékezőnek, akik a túra bármely szakaszára beneveznek és elindulnak rajta!

S legfőbb köszönet útitársaimnak, akik felszereléssel és lelki támogatással segítettek, hogy közös utunkat együtt fejezzük be! Valamint a családnak, akik bőséges ellátmánnyal várták hazatértemet! 😀 😀

Olykor felfoghatatlan számomra, hogyan voltak képesek katonáink a szovjet hadseregen áttörve, kiéhezve és elgyötörten elérni 1945. februárjában a német-magyar vonalakat. Hogyan? Amikor ez még jól felszerelt, tapasztalt túrázóknak is gyakran gondot okoz. Őket igazi acélból öntötték!

Dicsőség a hősöknek! Budapest és Európa hős védelmezőinek! Emlékük őrzése mindannyiunk közös felelőssége!”