2012 — Kitörés 35 — id. Pozsár Béla beszámolója

Kitörés túra 35
2012. február 11–12
Táv: 35.1 km Szint: 739 m

Rövid 1 hónapos felkészülés után vágtunk bele fiammal a túrába.
Először a 60-at terveztük, de az időjárás miatt inkább a 35-öt választottuk.
A 137-es busz végállomásánál találkoztunk úgy 20 Fő kitörésre igyekvő társunkkal.
Rövid utazás után megérkeztünk a Virágos nyereg 35 ös táv rajtjához.
A büfébe lépésünk előtt katonai szigorral tudakolták, hogy hova is igyekszünk.
Belépve a büfébe elképesztő meleg csapott meg minket. Ránéztünk a sorra és látva, hogy egy ideig nem lesz nevezés sarkon fordultunk és kijöttünk a friss levegőre.
A sor hossza mikor már elviselhető volt ismét bementünk és leadtuk a nevezésünket.
11 órás indulást céloztuk meg.
Lámpáinkat előszedve, beüzemelve nekivágtunk életünk első szervett túrájának.
Mécsest gyújtottunk az elesett katona sírjánál majd kényelmes tempót felvéve haladtunk a kijelölt úton.Jegenye-völgyet elérve ittunk és haladtunk tovább. A Muflon itató felé.Alig vártuk, hogy odaérjünk már. A pincébe sok ember, pecsételés, és finom leves várt.Leültünk és majdnem ez lett a vesztünk. Röpke 10 Km alatt elértük azt a pontot amin túl kell esni szerencsére a tovább vezető út első része lazának volt mondható majd mikor jött Nagy Szénás túlestünk a holtponton.A Fehér úti ell pontnál rövid szerelék igazítás és némi házi pálesz elfogyasztása után utunkat a Malom földek ell pont felé vettük. Míg le nem értünk a szántóföldig talán ezt a rész éreztem kicsit monotonnak.
Átmászva a vadkerítést a szántó látványa gyorsan elnyomta az érzéseimet.
Megérkezve a beásott ell ponthoz nagy örömünkre forró tea várt ami elmondhatatlanul jólesett. Perbálra beérve találtunk egy nyitott kocsmát ahol KV és hot-dog fogyasztása után távoztunk. Itt hibáztunk, mert nem tértünk le jobbra. A falu végén vettük észre hogy nem jó az irány. Rátalálva a helyes irányra Anyácsapuszta várt minket.
Kényelmes tempóban sétáltunk a Kakukk hegy ell pont felé. a tó előtt ránéztem az órámra és csapásként láttam a mutatókat. 80 percünk van a szintidőig és előttük még 5 Km és a Kakukk hegy.
Sietős tempót felvéve eljutottunk a „majd hirtelen felvágunk balra” pontig ahol felnézve a Kakukkra ááá ez a pici gyorsan meglesz!
A szántó oldalán feljutottunk a bal kanyarig mikor látni véltük, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű. Megmásztuk nem volt kellemes, de sikerült! : ) 50 perc telt el a 80 ból. Ekkor már tudtuk, hogy sikerül beérni időben. Lejutva az ell pontig már betonon haladva beérkeztünk a célba. Maradt még 15 percünk!
Kimondhatatlan öröm járt át bennünket. Öröm volt akkor ott lenni a többi túrázóval együtt.
Kölcsönös gratulációk után, a forralt bor csillapította a talpunk fájdalmát.
Köszönet a Szervezőknek és a hagyományőrzők kitartását.
DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK !!