2010 — Kitörés 60 — csiba beszámolója

Egy elkapott rendőri beszélgetés péntek estéről:

K. ezredes: T. százados hozzám!
T. százados: Ezredes úr, jelentkezem!
K. ezredes: Idefigyeljen! Tudomásunkra jutott, hogy szombat késő délután lesz egy rendezvény, ami a Várból indul és Szomoron végződik. Informátoraink szerint jelentős neonáci, újfasiszta, radikális és fajgyűlölő is részt vesz, vehet az eseményen. Kövessék nyomon a történéseket, vigyenek kamerás mikrobuszokat is, és ne riadjanak vissza a legmodernebb álcázási technológiák használatától sem! Pl. lapátoljanak havat, mint a jó hómunkások, az Erzsébet kilátó mellett. Ez parancs!
T. százados: Értettem! Parancsot végrehajtjuk!
K. ezredes: Távozhat!

Kitörés 60 — Dicsőség a Hősöknek!
Már hetekkel korábban tudtam, hogy menni kell erre a túrára. Ha másért nem, legalább emlékezni. Persze más is van azért, az ismerősök, a táj, a tiszta levegő… A túra előtti napokban látva az időjárás jelentéseket, már dörzsöltem a tenyeremet, hiszen havazást jósoltak. Sajnos ez nem lett akkora, mint amire számítottam, de azért kellemes volt.
Egyedül indulok, a fórumon próbálok társat szerezni, Tincáék jelzik is, hogy ott lesznek. A rajtba kiérek még fél hat előtt, de már szép számmal vannak indulók, és a rendezők is javában dolgoznak. Meglepődöm a jelenlévő rendőri létszámon, de ezen már csak mosolyogni tudok. Főleg mikor meglátom a távolból leskelődő kamerás autót is. Ez már a szánalom határát súrolja. Utunk során is többször okoztak mosolygós pillanatokat, de a legjobb a János-hegyen volt. Ott szakadni tudtam volna a röhögéstől. Szóval Kareszra várok a rajtba, mert jön ő is, igaz csak a 25km-es távon, de legalább így már nem lesz magányos az első fele. Elütöm az időt, míg megérkezik. Közben sikerül pár ismerőssel is összefutnom. Nézem az indulókat, akik közül egy jó 20–30 fős csoporton akad meg a szemem, akik Gárdisták voltak főként. Indulásukat egy hangos “Szebb jövőt!” kiáltással kezdték. Szegény rendőrök…Majd 18:20-kor mi is nekivágunk a távnak.
Az elején már sikerül is kavarnunk, mert a fogaskerekű végállomásáig nem a kijelölt úton megyünk, sőt utána sem a helyes úton mászunk fölfelé. Elég kemény a tempó, futunk, ahogy és ahol tudunk. Sőt közben a hó is egyre szebben esik. Végre megérkezik a Z jelzés és innen már jelzett út van alattunk. Első ponthoz hamar elérünk, jó nagy csoport van itt. Nem időzünk sokat, innen is kocogós kb. Normafáig. A hó csak esik, nagyon hangulatos, ahogy a kis pelyhek megcsillannak a lámpa fényében. Lefelé most már biztosan tudom, hogy melyik vágáson visz a Z+, pár hete még jól elkavartam másfelé. Az első katonasíron már szépen égnek a gyertyák. Messziről azt hittem, hogy az ellenőrzőpont az, és a fény meg tábortűz, annyi gyertya volt már rajta. Hamarosan már tényleg a ponton vagyunk, ahol kakaós keksszel távozunk tovább az S jelzésen. A terep nagyon kellemes a nagy hó ellenére is, kifejezetten kellemes benne a lefelé kocogás, gyaloglás. Ahogy elérjük a S P közös szakaszát egy szánkós csúszik velünk szemben kutyával az élen. Felfelé meg csak mennek a szentjánosbogarak az éjszaka sötétjében. Egy-két futó lehagy, de nincs semmi kisebbségi érzés bennem, bár Karesz futna, ha tudna. Mi is szépen hagyjuk le az embereket, sokan acélbetétes bakancsban vannak. No, rájuk kíváncsi lettem volna, hogy meddig jutottak el. A Libegő-állomásnál lévő pontot megszállták az oroszok, de rendesek voltak, mert csokival is megkínáltak 🙂 Nagyon tetszett a korhű ruhájuk és fegyverük. Fölkúszunk a kilátóig, ahol egy rendőr egymagában lapátolja a havat a kilátó körül. Biztos ez volt az álca. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Úgy látszik nincs más feladatuk. Itt lecsúszik az első fasírt is, érzem már, hogy kezdek kajás lenni, nem jó dolog eléhezni. Lefelé meg persze megint futás van. Csodás ilyen hóban lefelé szaladni. Szépjuhásznénál átkelünk az úton, majd jön a mászás Nagy-Hárs-hegyig. Itt a pontőr katonáktól szőlőcukrot is kapunk, majd ismét lefelé, és akkor persze futás megint. Hűvösvölgyig hamar elszáll az idő, ahonnan a S megint emelkedni kezd. Határ-nyeregig egy újabb katonasírt hagyunk magunk mögött, majd egy rövid kaptatóval megérkezünk a Szépvölgyi út végére. Karesz itt már kicsit érzi a lábát, így innen már csak gyaloglás lesz a célig. Őszintén szólva én örülök is ennek egy kicsit, mert elég gyors volt az eddigi tempó. Újlaki-hegy előtt lehagyunk egy sítalpas embert is, majd az újabb pecsét birtokában elsétálunk a Boróka büféig. Szerencsére nincs bent akkora tömeg, elég sok indulót sikerült lehagynunk. Karesznek ez volt a cél, nekem meg még van jó 35km-em. Legurul egy sör meg egy fasírt is, és egy jó 20 perces pihenő után indulok tovább. Jó lenne utolérni Tincáékat, akik egy jó 10–15 perccel előttem elindultak, mert egyedül nem szeretnék menni, főleg a végén nem. Soha nem jártam még erre, kavarás meg egyedül garantált lett volna. De megbosszulta magát most az első gyors kb. 25 km. Ráadásul itt a terep is alig van kitaposva, nem sokan lehetnek előttem. Inkább beállok vonatozni mások mögé, addig is pihenek kicsit. Alsó-Jegenye-völgyig szinte végig vonatozom, csak az utolsó lejtős részen kezdek el ismét futni lefelé. Az ellenőrzőpont itt volt a leghangulatosabb, bár a Malom földeken lévő sem volt semmi. Tangóharmonikázó német katona fogadja az érkezőket énekelve. Solymárig kikocogok, majd igénybe veszem a térerő adta lehetőségeket. Közben utolér két futkorászó túrázó, én meg rájuk tapadom. Yoyoék voltak. Fölfelé egész gyorsan elröpülnek a kilométerek, ráadásul Nagykovácsi szélén még dizsi is van. A Zsíros-hegyi pontnál nagyon jól esik a meleg gulyás, és finom is volt. Az egyik pontőrtől megtudom, hogy 5‑en vannak előttünk, amit a nyomokból is nagyjából látni lehetett. Az előre haladás itt már sokkal nehezebb sok helyen, mint Virágos-nyereg előtt volt, de sokszor a tájékozódást is megkönnyítette, hiszen láttuk merre mentek az előttünk lévők. Nagy-Szénáson meglepően szélcsendes az idő, de kilátás semmi. A felhők és a havazás szinte mindent eltakarnak. Lefelé ismét futunk, legalább is yoyoék futnak, én meg nem akarok leszakadni, így nincs más választásom. Fehér útnál csak úgy a semmiből előtűnnek a pontőrök, akik kb. szájtátva kérdezik, hogy mi most tényleg futunk? 🙂 És ha még azt tudták volna, hogy innen mennyit kellett futni lefelé. Itt már sokszor igen leszakadom yoyoéktól, és csak a hosszabb egyenesekben látom a távolban a lámpafényüket. Szerencsére a síkon nem repesztenek annyira, így sikerül őket befognom a kerítésmászás előtt. Ők jól elszórakoznak a létrával, én meg inkább átbújok a termetes méretű lyukon. A szántón haladni valami gyötrelem volt, de a távolban feltűnnek már az előttünk lévők fényei, akik Tincáék voltak. A ponton már nagyjából meg is vannak. Meleg teával frissítünk, a lövészárokban meg katonák beszélgetnek egy kályha melege mellett. Már amennyire a szabadban az meleget adott. Nagyon hangulatos pont. De sajnos tovább kell állnunk. Még egy ideig szenvedünk a földek között, majd szinte megváltás az aszfaltút Perbálra. Yoyoék itt elszakadnak tőlem, én már nem tudok futni. Tincáékra folyamatosan zárkózom fel, innentől megelégszem az ő társaságukkal a későbbiekben. Bálint vezet minket, mint egy élő térkép és iránytű. Én meg áldom a sorsot, hogy nem mentem yoyoékkal, mert szépen elkavartak, és a gombaüzem felé már jócskán mögöttünk vannak. Anyácsapusztáig szenvedek rendesen, előttünk kb. senki sem járt ezen a részen. A két fő, akik Tincáék előtt voltak is elkavartak valamerre Perbál után, így mi tapossuk az utat. 3–4 katonával összefutunk még a pont előtt, útbaigazítanak minket, hogy merre tovább. És megvan az utolsó pont is egy romos épületben. Igazi hangulatos, túrához illő ház, mintha a háborúban jártunk volna erre. Innen egy jó ideig az aszfalt úton megyünk, majd a derékszögű jobbos kanyar után kb.1 km-rel Bálint után toronyiránt átmegyünk a mezőn. Sajnos szalagokkal és jelzésekkel itt nem találkoztunk, csak miután sikerült átkelni a kis patakon. Itt már tényleg kint vannak a S4 táblák, és szépen vezetnek a Kakukk-hegy felé. Rövid, de velős emelkedő után felmászunk a csúcsig, majd lefelé kocogva pár perc alatt már bent vagyunk Szomoron. Rövid aszfaltozás és benyitunk a célba. Megkapjuk a díjazást, ami nagyon tetszik, különösen a felvarró. Jól esik leülni a melegbe, bár kicsit a cigarettafüst marja a torkomat. A helyiek gondoskodtak arról, hogy fél 6 körül már jól be legyen füstölve a helyiség. Virsli, tea, sör, sült hús és jó 1 óra után Bálinttal elindulunk a buszmegállóig. Közben jó páran érkeznek a célba, de a buszon még bőven akad hely.
Összességében egy nagyon kellemes túra volt, kemény terepen, főleg így ekkora hóban. Jövőre a szalagozásra nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Lehetne pl. fényvisszaverő szalagokat kitenni, ami éjszaka igen hasznos.
Köszönöm a társaságot Karesznak, yoyoéknak, Tincáéknak! Egyedül biztos kavartam volna. Már csak 9x kell visszajönnöm, és megvan a kereszt!
Mért adatok (GPSmap 60CSx & SRTM_HUN):
‑táv: 56,994km
‑szint: 1926m