2009 — Kitörés 60 — pesza91 beszámolója

Szép, hangulatos, helyenként kemény túra volt. Köszönöm Győri Péternek a budapesti idegenvezetést, a vaníliás fánkokat, a színes történeteket a környékről, valamint a túra utáni finom ételt. Gyulának a társaságot Rózsika-forrástól, a rendezőknek pedig a színvonalas rendezést.

A túrám a veszprémi Óvárosból indult egy rögtönzött futóedzéssel, miután munka után kicsit megcsúsztam az idővel. Végül simán elértem a kényelmes, nemzetközi gyorsvonatot. A Déliben már várt Péter, ahonnan rögtön célba vettük a Városmajort.

A Városmajorból indulva felkerestük a Honvéd-síremléket, és a Ribizli lépcsőt. Ezután a Szamóca utcán a Diós-árok, a Város-kút, a Költő utca valamint a Széchenyi-hegy érintésével értük el Normafát. Csacsi-rét előtt újabb Katona-sír következett meggyújtott mécsesekkel. A ponton már várt minket Székelyvándor, Renáta és egy katona ruhába öltözött hagyományőrző. Innen egyedül mentem Rózsika-forrásig kisebb szakaszokat leszámítva. Éjszaka még nem jártam a Budai-hegységben, így lenyűgözött a kivilágított János-hegyi Erzsébet kilátó, a város fényei, a lámpa nélkül is világosságot adó friss hótakaró, a piros majd a sárga sávon való tekergés, a friss levegő, a csend és a felszabadultság érzése a heti munka után.

Az Újlaki-hegyre vezető kapató olyan jeges volt, hogy igénybe kellett vennem a fák segítségét a feljutáshoz. Fenn a csúcson hűvös szél és Budapest csodás fényei fogadtak. A virágos-nyeregi Boróka Büfében nagyjából 2 órát töltöttem el, megvártam míg megérkezik az utolsó túrázók és a seprűk népes csapata. A meleg tea és a fasírt nagyon jól esett. 2 óra magasságában, aztán továbbindultam a sárgán, amelyen utoljára a Töki Tökölőn jártam erre májusban a Kinizsi másnapján. Az újabb Katona-sír annyira elvonta a figyelmemet, hogy rátértem a kékre, amin viszont túl haladva a piros kerékpárút érintésével a Kálvária tetején kötöttem ki. Végül is nem bántam meg, bár véletlenül alakult így. Kicsit gyönyörködtem az alattam lévő fényekben, majd a térképet tanulmányozva belőttem magam a helyes irányba. Néhol szinte térdig ért a hó, de 10 perces bozótharc után kereszteztem a sárga sávot, amit végigkövetve elértem a Rózsika-forrásnál lévő pontőröket B. Gyulát és Marcsit. Tíz perc után megérkezett a seprűk nagyjából 8 fős társasága, és az előzetesen megbeszéltek szerint Gyula csatlakozott hozzám a célig.

Az ismerős, kiválóan jelzett sárga jelzésen, most már gyorsabb tempóban értük el Zsíros-hegyet, majd a Nagy-Szénást. A nyeregben hatalmas, jeges szél fogadott minket, és lassanként elindult a napfelkelte folyamatának elejének kezdete. Az újabb ponton a hidegben hősiesen helytálló, katonaruhába öltözött pontőrök üdvözöltek. A célig vezető út egyértelmű volt, ahol kellett mindig akadt egy szalag, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy világosban sokkal könnyebb dolgunk volt, mintha korom sötétben kellett volna tájékozódni. A perbáli „katonákon” túljutva hosszú kilométereken keresztül kacskaringózva, hullámvasutazva értük el Szomort, az igen erős intenzitással belénk harapó fagyos szél kíséretében.

A célban, a kitűző, felvarró és igényes oklevél mellett, végre kezembe vehettem az idei eseménynaptárt is. Gyula, Székelyvándor a célzárás után elvitt Budapestre, ahol a veszprémi
vonat indulásáig Péterék láttak vendégül.