2015 — Kitörés 25 — Sumanachen beszámolója

1945 februárjában történt, meg a Budai kitörési kísérlet. a Német-magyar csapatok megpróbálták, de kudarcba fulladt. Pár száz katona élte túl. Az úton elesett katonák emlékére minden évben túra emlékezik meg. Történelemnek megfelelően, az útvonalat követve, a különbség annyi, a túrázókat nem lövik le, ellenben kitörhetik magukat, főleg az idei terepen.

Korabeli ruhákban fogadják a túrázókat és megemlékezőket minden ponton. Hatalmas hangulata van a túrának, ezres tömeget mozgat meg.

2014-ben a 60 km-es távon már megismertem ezt a túrát, akkor hatalmas sárdagasztás közepette is rettentően jó hangulatú túrára emlékeztem. Idén úgy alakult, hogy páromat kísértem el a rövidebb, 25 km-es távon.

Mi mást is csináljon az ember Valentin-nap, mint túrázzon ugyebár. A meghirdetéssel ellentétben az előnevezők sora haladt sokkal lassabban. Nem lehetett nagyon látni, melyik sor, melyik. Ez már tavaly is eléggé problémás volt. A túrázók között sok embert ismerek, így hamar elment a nevezés azzal, hogy köszöntgettem miközben partnerem, emésztgette az adatokat 4 (technikailag5) hegy megmászása 25 km. Ez volt az első teljesítménytúrája. Éjszakai. Téli.

Így kell kezdeni. Ha itt nem fog fejvesztve menekülni a tereptől örökre megszereti a túrázás élményét, és azt a pluszt, amit a teljesítménytúra magában ad.

Elindultunk, és utunkat nagyon jó iramban tettük meg. a Széchenyi-hegyig túrázókat előzgettünk, és az első hegyre hamar felkapaszkodtunk. Igaz, ez után jött a túra igazi kihívása. Leereszkedni a Csacsi-rétre még csak-csak sikerült relatív gyorsan, de a hófoltos, fagyott útszakaszon előjött a technika. Vagy annak hiánya és a csúszkálás. Én sem hoztam magammal a csúszásgátlómat, így óvatosan haladtunk mindketten. Csacsi rétről visszamászni a János-hegyre volt az igazi kihívás, bár lefele szerintem rosszabb volt. Lépésben haladtunk volt, hogy inkább seggre ültem és csúszkáltam a jeges felületen.

Szépjuhászné. Pár perc nyugalom, és már lelkiekben stresszelem (vagy felkészítem) párom, hogy na most jön a legjobb rész. Olyan finom lesz a Nagy- Hárs-hegyről lejönni, hogy a János-hegyre visszafutna. A csodálatos kilátásra felérve pihenünk egyet, és jön a sziklás levele, egészen a Báthory-barlangig. A BUÉK túrával ellentétben nem volt kifeszítve kötél. Úgy mentél le, ahogy tudtál.

Túléltük, és csúszkálva lejutottunk Hűvösvölgyig. Valamikor még az elején estem egy elég szerencsétlent, a térdem alsó részét rendesen megismertettem egy keresztbe álló faággal. Na, itt már csak egy hegy van. Mondom bátorítóan. Az Újlaki-hegyre a szép emelkedős, majd kissé egyenes, majd durván emelkedős sárga sávon megyünk fel.(Gyakorlatilag: Nyéki-hegy, Vadaskerti-hegy, Homok-hegy oldalában bolyongunk).

Az emelkedőn kicsit felfutok, majd bevárok, és felérünk. Az utolsó etapban a figyelmem is lankadt, követtem túrázókat, akik a kék körön mentek, gyorsan ezért vissza is vezetek egy nagyobb társaságot a helyes útra egy alternatív útvonallal.

A Virágos-nyereg célja ismerősökkel teli, rengeteg ember, tűz forró tea, szendvics.

Még várt ránk egy vicces leereszkedés a kék kereszten, az Erdőalja útig. Innen már az élményekkel gazdagabban, mosolygósan és vidámat értünk haza.

Kemény terep, igazi kihívás, főleg egy első teljesítménytúrának. De a kedv és lelkesedés elvehetetlen. Persze, hogy jön még túrázni…