2014 — Kitörés 60 — Aprótalp beszámolója

Igazán kellemesnek mondható, hogy nem kellett korán kelnünk, sot! Délután 17:00-kor indultunk útnak a Budai várból, hogy sok száz ember nyomában sétáljunk ki Szomorra. Bevallom, a túra elso kilométein bele se szagoltunk az útleírásba, csak követtük vakon a tömeget és elozgettük a lassabban sétálgatókat, elengedtük a gyorsabban haladókat. Normafáig ez nagyjából ki is töltötte a programot, majd “terepre” érve, a Csacsi‐rét felé ereszkedve megkezdtük a csúszkálós dagonyázást, ami ki is tartott egészen a célig. Néhol próbálgattam fotózni is, de a nagy fehérségen kívül mást nem sikerült. A János‐hegyi kilátó is csak azért látszott, mert ki van világítva… még így is csak közelrol.

A piros jelzésen leereszkedve nagyon kellett figyelni, hogy a ködben merre kanyarog az ösvény. Itt valahogy felfelé mindig könnyebb. Szépjuhásznénál sárgára váltottunk, megmásztuk a Nagy‐Hárs‐hegyet, lefelé indulva rögtön el is vágódtam, itt eloször. Kicsit ijeszto volt orral elore bukni a sziklákon, de csak saras lettem. Huvösvölgyben teáztunk egyet a lángososnál majd felvergodtünk az Újlaki‐hegyre. Onnan kábé háromszor indultunk el, mire a tejködben megtaláltuk a lefelé vezeto utat, pedig nem eloször járunk itt. A Virágos‐nyereg elott is durva volt a sár‐helyzet, de utána csak rosszabb lett. A fasírtos zsömi után a SÁR(!)GA JELZÉSEN indultunk tovább, ami kegyetlen csúszós volt. Megváltás volt az Alsó‐Jegenye‐völgybe érni. Vicces momentum, hogy még ott is olyan köd volt, hogy két‐háromszor is elofordult, hogy nem vettem észre a hidat és kis híján azok mellett keltem át a patakon. (Az utolsó pillanatban azért mindig sikerült megúszni a fürdést.)

A Zsíros‐hegyre vezeto út hossssszú és sááááros. A Muflonok mellett mi is kaptunk teát az itatóban, utána pedig egészen üdíto volt egy picit aszfalton menni. A Nagy‐Szénás éjjel is gyönyöru, a szél viszont dermeszto, így nem is idoztünk ott. A Fehér úti ponton is csak átrobogtunk (persze azért pecsétet kértünk). Perbálig viszonylag turheto úton jutottunk el, teáztunk, kávéztunk a kocsmában, aztán nekiindultunk a szántóföldeknek. Némely szakasz kimondottan brutális volt. Anyácsapuszta pedig mint fény az éjszakában, megváltásként jelezte, hogy már csak 5 kilométer a cél. A Kakukk‐hegy emelkedoje nagyon jól esett és a Kálvárián lefelé se volt olyan vészes, mint sejtettük. Még sötétben értünk le a Szomorra. Elraktuk a fejlámpáinkat, bár a sportcsarnok udvarán némileg hiányzott, azért betaláltunk az épületbe. Finom volt a virsli és a tea is. Szép a díjazás. Nagyon kemény túra volt.