2014 — Kitörés 35 — gyorgyigabor beszámolója

2014. február 8án túratársammal, Lacival részt vettünk a Kitörés 35 teljesítmény — és emléktúrán, melyrol az alábbi videeót készítettem:

www.youtube.com/watch?v=WG0CEvYSPZI 

Túratársam miatt nem akartam megelégedni a 25‐ös távval, de a 60 km nekem sok, ezért választottuk a 35 km‐t. (Bár bringán egész nap is tudok hegyeken tekerni az Alpokban)

Elso “bálozóként” bizony a legfobb tanulság: a terepet jól ismeroket célszeru követni. Nem egyszer ezért nem tévedtünk el, ill. könnyen találtuk meg merre kell továbbmenni. Jópofa volt, hogy már a rajtnál hallottunk német hangokat — túrázóktól. Klassz volt a hegyoldalban látni az erdoben haladó lámpafényeket. Az elso kb. 1,5 órával kb 5 km/ó‐s tempójú csapatot kifogva tökéletes tempóban haladtunk. Annyira enyhe ido volt, hogy a Zsíros hegyre teljesen lezipzározott kabáttal kapaszkodtunk felfelé.

Klassz volt korabeli harci ruhába öltözött pecsételoket látni, ill. a Zsíros hegyen is korabeli zene szólt. Nagykovácsi szélén — bár úgy‐ahogy követtem a térképet, nem eléggé, így végül mások mögött túlontúl leereszkedtünk.. ok nagyon határozottan mentek le a faluba. Vissza is fordultunk és jó utat sikerült találni, amin visszataláltunk a gerincre, majd onnan jócskán meredeken a mindig szeles Nagy Szénásra. Bizony szép panorámánk volt éjjel is (fél 12): akár Bp felé: tisztán látszott a CItadella, a Szabadság hegy, de É felé is Pilisvörösvár, ill a Pilis felé is települések fényei… Jópofa volt, hogy jöttek lámpáikkal fölfelé a túrázók. Picit nem figyeltünk, el is tuntek, aztán kereshettük, hogy melyik lenne a jó út lefelé. Eltévedtünk… Kb. 15 percet lentebb bóklásztunk az erdoben, majd fel toronyiránt… ahol szerencsére meglett az út, jöttek mások lámpákkal. Innen már végig mások közelében haladtunk tovább. Picit sem álmosodtam; az ido is nagyon enyhe volt, bár meegizzadt fejjel néha a sapka ellenére még kapucnimat is fejemre húztam a szél miatt.

Perbál felé egyre laposodott a táj, néhol az erdo is elmúlt… Malom földek ellenorzopontján megtudtuk, hogy 2 éve hajnalban -27 fokot mértek ott. Brrrr

A falu után aztán kellemetlen sártengerben dagonyázhattunk. Bármely szélén próbálkoztunk, sok sár ragadt a bakancsokra, nehéz volt emelni a lábakat. Késobb a mezo szélén, szántás szélén más miatt lett rosszabb: nagyon göröngyös volt az út. Errefelé már nem volt túl élvezetes a terep. Anyácsapusztán a pontorök mellett korabeli motorhoz is volt szerencsénk. Szomor felé tartva teljesen váratlanul fordultak balra, fel a hegyre a srácok: hogy hogy vették észre, hogy épp ott kell… ? Alaposan meredeken kapaszkodtunk fel a Kakukk‐hegyre, a cél elotti utsó ellenorzoponthoz. Bringamarathonon szoktam örülni a cél elotti emelkedonek, az jutott eszembe; itt kevésbé örültem, de azért felküzdöttünk :). Odafent a szél közepette, védett sátorban pecsételtek nekünk; lent, lábunk alatt Szomor házai fénylettek. Onnan már hamar leértünk, ám a legvégén figyelmetlenségnek köszönhetoen másokkal együtt 5 percet veszítettünk, mire megtaláltuk a célt.

Jó túra volt, amit feldobtak a korhu öltözetu ellenorök és a felszerelések, zene, stb. Az idovel szerencsénk volt; épp 2 esozóna között sikerült “lezavarni” a kirándulást, ráadásul többnyire csillagos ég alatt. Noha itt‐ott saras volt az út, még mindig könnyebb volt, mint lett volna nagy hóban, vagy -10 fokban.

Nem okozott gondot az elalvás.