2012 — Kitörés 60 — Widi beszámolója

Kitörés 60 — “Hó és hideg, de a szándék meleg…”

Két hete a Hó‐Fejérke túra közben Zsuzska és Dnvzoli rábeszéltek erre a túrára, így szombat 14 órára Győrben voltam, és miután rajtunk kívül még Petifater és Norbi is csatlakozott, így egy kocsival öten elindultunk Szomorra. Kocsi lerak, buszozás Budára a Széll Kálmán térig, és indulunk nevezni a várba, majd útközben csatlakozik hozzánk még Popeye is. Elmúlt években a rajtnál tumultus szokott lenni, ezért a rendezők tanácsára előneveztünk, kivéve Norbit. 18 óra után pár perccel a nevezésnél vagyunk, az előnevezős sor hatalmas, a sima nevezős sorban alig vannak, Norbi tíz percen belül a kezében az itinerrel ránk, az előnevezettekre vár… Ekkor én mérgemben beállok a sima nevezős sorba, ahol én is hamarosan sorra kerülök, de visszaállok nevezés helyett az alig haladt előnevezettek közé, mivel az egyik rendező azt mondta, ha letagadom az előnevezést, és simán benevezek akkor kiszúrok velük. Nehogy ez megtörténjek, így inkább kiszúrunk saját magunkkal, és 18:50-ig várunk a sorunkra.
Elindulunk ki a városból, és hamarosan a Diós ároknál szembesültünk az első komolyabb szintemelkedéssel. Felfelé menet feltűnt, hogy nincs az úton járda, ezt fel is vetettem túratársaimnak, mire azt a választ kaptam, hogy “Szerinted lakik itt olyan, aki gyalog jár…?!” Mire leharcoltuk a szintemelkedés, addigra üzemi hőmérsékleten voltunk, és már majdnem az első EP‐n. Majdnem, mivel kb. száz méteres sor állt ott, így több mint húsz percet vártunk a pecsétre. Ezután irány a Normafa, majd Csacsi‐réten hamarosan még egy ellenőrző pont. Itt feltűnően gyorsan végeztünk, így János‐hegy felé vettük az irányt, de még mielőtt felértünk volna ismét egy EP. Miután felértünk, akkor le a hegyről, és át a Nagy‐Hárs‐hegyre, majd ismét le…
Ekkor már kicsit fáradtam, ilyenkor szoktak okos dolgok eszembe jutni, és ennek apropóján elkezdtem gondolkodni azon, hogy az még oké, hogy azok a katonák akik kitörtek anno ’45‐ben, ilyen hidegben, és éjszaka tették ezt, de hogy minden hegytetőt minek jártak végig, azt már nem tudtam megérteni… Ezt a költői kérdést megosztottam túratársaimmal is, de nem kaptam kielégítő választ, így mentünk tovább…
Elég gyorsan telt az idő, a táv már nem annyira, de mégis hamarosan az Újlaki‐hegyre mentünk fel, majd le a hegyről és irány a Virágos‐nyereg, ami a rövidtáv célja is volt egyben. Na itt ismét várakoztunk negyed órát kihevülten a hidegben, mire bejutottunk, és további negyedórás pihenőt tartottunk, mialatt megettük a kapott fasírtos zsemlét, és tűzforró teával melengettük fel magunkat.
Ezután hosszan meneteltünk domboldalban, ahol keskeny és csúszós ösvény vezetett, és hamarosan még egy EP‐re értünk. Ezután többszöri hídon való patakátkeléssel Solymár határába értünk, ahol egy benzinkutat megrohamoztunk, és egy jót melegedtünk és pihentünk ott. Ezután hosszú emelkedőn eljutottunk Nagykovácsiig, ahol a Muflon Itatóban forró levest is kaptunk a pecsét mellé.
Nekivágtunk a Nagy‐Szénásnak, majd a Kutya‐hegy következett, így szépen gyarapodott a szintemelkedésünk. Kellemesen elfáradtam mire leküzdöttük, bár ekkor ismért felmerült bennem a költői kérdés…
Távolről már látszott a következő EP fénye, ami egy tábortűz volt, majd irány Perbál. A falu előtt még egy EP, és mivel ekkor már reggel 6 és 7 óra között volt már, így ekkor sikeresen megtapasztaltuk, hogy ilyenkor napfelkelte környékén van a leghidegebb. Itt kicsit oldalszelet kaptunk, így szinte szó szerint arcunkra fagyott a mosoly -14°C-ban mire beértünk Perbálra. Ott mindenki megrohamozta az első kocsmát, így mi azt kihagytuk, és egy másikba mentünk be, ahol egy félórát pihentünk és melegedtünk.
Újult erővel nekivágtunk a hátralevő, alig több mint 10 kilométernek. Komolyabb szintemelkedés nem volt, így jó tempóban haladtunk az Anyácsapusztai EP‐hez, majd a hamarosan elértünk az utolsó megmászandó hegyig, a Kakukk‐hegyig. Messziről nem tűnt vészesnek, de közelről már elég durva volt az emelkedés. Felérve kárpótolt a szép kilátás Szomorra, így le is robogtunk a Kálvárián, ahol az utolsó EP volt.
Rövidesen a faluban voltunk, és nemsokára már csak az ezen a túrán immár hagyományosnak tekinthető hidegben történő hosszas sorbaállásos várakozás volt már csak hátra, hogy bejussunk a célba.
Összességében nagyon jó kis túra volt, amely érezhető az évről évre gyarapodó népszerűségéből is, és jó lenne ha a szervezés is vele arányosan tudna fejlődni.