2012 — Kitörés 60 — MirP beszámolója

Kitörés 60

Miután a tavalyi évben részt vettünk a Kitörés 35‐ösön és azóta megfordultunk egy pár teljesítménytúrán, idén úgy gondoltuk, hogy benevezünk a 60‐as távra. A rajtnál nagyon sokan gyűltünk össze és meglepetésemre a legtöbben előnevezők voltak, mint mi is. A helyszíni nevezőknél sokkal kevesebben álltak, utólag el is döntöttük, hogy jövőre nem nevezünk elő, hanem majd csak a helyszínen. Az volt az egyetlen negatívum, hogy csak egy kocsihoz lehetett sorba állni. Meg lehetett volna oldani több kocsival, úgy sokkal gyorsabban ment volna az egész. Na de mindegy, így is, mivel hamar érkeztünk el tudtunk indulni 18:10-kor. Az itiner két alternatívát ajánlott fel az első ellenőrzőpont megközelítéséhez. Mi letöltöttük a kitorestura.hu honlapról GPS‐re az útvonalat és az szerint haladtunk, tehát a zöld a jelzésen. A Széchenyi emlékműnél, az első ellenőrzőpont után mindenki elindult felfelé az utcában, de értetlenül néztük, hogy a GPS nem arra mutat, amerre a tömeg megy, hanem jobbra a zöldön tovább. Mi a GPS‐nek hittünk és a zöldön is mentünk tovább, majd alattunk pont bejött a fogaskerekű és feltűnt, hogy egy jópár ember indul el az állomásáról felfelé az ellenőrzőpontig. Hát mindenki a saját lelkiismeretével számol el. Ez után jött egy lépcső és mikor felértünk akkor láttuk, hogy a keresztező utcában mennek felfelé a turisták. Most már megértettük, hogy miért indult mindenki felfelé az ellenőrzőpont után, mert így simán le lehetett vágni ezt a kis szakaszt, ami ugye a hivatalos útvonal is lenne. Rajtunk kívül csak 1–2 ember jött rendesen a zöldön. Ez elég idegesítő volt így az elején. Ezután továbbmeneteltük (immáron a tömeggel) a zöld jelzésen, elhagytuk a Normafát, majd elértünk egy katonasírt, amin nagyon szépen csendesen égtek a mécsesek. De jó is volt, hogy szélcsend volt, gyönyörű szép látvány volt. Lent a Csacsi réten a második ellenőrzőpontnál már katonákba botlottunk, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a János hegyen oroszok tanyáznak és nagyon figyeljünk oda útközben. Természetesen megfogadtuk a tanácsot, de elindultunk megmászni a János hegyet, aminek a tetején tényleg orosz katonákba botlottunk, de nem voltak veszélyesek, sőt még egy Sport szeletet is adományoztak nekünk. Miután elhagytuk ezt az ellenőrzőpontot és leereszkedtünk Szépjuhásznéhoz felkapaszkodtunk a Hárs‐hegyre a negyedik ellenőrzőpontig. Innen leereszkedtünk Hűvösvölgybe, majd jött a Virágos nyereg előtti utolsó ellenőrzőpont, az Újlaki hegy. Itt ez elég kemény emelkedő volt, rendesen kapkodtuk a levegőt, mire felértünk. Itt nem sokat tétováztunk, indultunk is tovább a Virágos nyeregbe, ami innen már nem is volt messze. Itt az útközben összeverődött 7–8 fős társaságunk nagy része sajnos feladni kényszerült a túrát. Nagyon szimpatikus hely ez a Boróka büfé. Szerencsére tudtam vadászni egy helyet magamnak bent a büfében, elfogyasztottam a teát, valamint a fasírtot, ami nagyon finom volt és nagyon jól esett! Ezúton is köszönet érte! Ezután 3‐an folytattuk tovább az utat, de előtte meglátogattuk az itt található katonasírt. A sárga jelzésen továbbhaladva a hegyoldalban elég csúszós volt az út és meredek. Oda kellett figyelni nagyon, mert ha megcsúszunk és megindulunk, akkor a hegy aljáig biztos meg sem állunk, ha nem fog meg valamilyen fa vagy bokor. Na de sikeresen átvészeltük ezt a szakaszt is és megérkeztünk az amerikaiakhoz a Jegenye völgybe. Ezután a benzinkúton beugrottunk egy kis frissítőre, ahol szintén rengeteg turista megállt egy picit szusszanni. A túra szempontjából amúgy szerintem a lehető legjobb helyen található ez a benzinkút. 🙂 Innen meg sem álltunk a Muflon itatóig, ahol is a pincehelyiségben levest kaptunk. Én ezt a lehetőséget most kihagytam, de társaim fogyasztottak egy‐egy pohárral. Jó volt itt is egy picit melegedni és áttanulmányozni, hogy mi vár még ránk a hátralévő szakaszon, valamint erőt gyűjteni a Nagy Szénásra., ami aztán nem is volt annyira vészes, csak eléggé csúszott felfelé. Nagyon szép volt az éjszakai kilátás fentről. Innen a kék kereszt jelzésen haladtunk tovább, ahol vadvédelmi kerítés után elértük a Fehér úti ellenőrzőpontot. Itt sem időztünk sokat, mert ahogy megálltunk valahol, már egyből elkezdtünk fázni, ezért inkább haladtunk tovább Útközben kivilágosodott. Átmászva a vadvédelmi kerítést elindultunk a szántóföldön, ahol következett a beásás. Nagy szükségünk lett volna itt a meleg teára, de mire odaértünk, sajnos elfogyott, így 1–2 fotó után indultunk is tovább. Perbálon a kocsma előtt pár részeg fiatallal futottunk össze, akik nagyon biztatóan közölték, hogy tartsunk ki, mert messze van még Szomor. 🙂 Perbált elhagyva jöttek a szántóföldek, valamint a Nyakas‐tető. Még az út elején láttuk a messziben bandukoló turistákat és azon tanakodtunk, hogy milyen jó is lenne, ha már mi is ott tartanánk és még milyen sok van addig. De hát eljött ez a pillanat is, majd a Nyakas tetőn váltottunk a sárga négyzetre. Itt a szántóföldek között továbbhaladva elértük az anyácsapusztai ellenőrzőpontot a romos kastélynál. Ezeken az utakon már nagyon hideg volt, a kapucnim meg volt fagyva, simán el lehetett volna törni is szerintem. A havas szántóföld ritka gyönyörű látványt nyújtott, mindenhol fehérség, ameddig a szem ellát. Csodálatos látvány volt. Az anyácsai tavon épp egy pecás vágott léket magának. Miután ezt is elhagytuk, már messziről szemeztünk az utolsó nagy megpróbáltatással, a Kakukk heggyel. A hegy lábánál a kis árok már nagyon ki volt kopva, csúsztatva, alig bírtuk magunkat a növényekkel felhúzni, de sikerült és elkezdtünk felfelé bandukolni a hegyre. Elég szép kaptató volt. A kanyar utáni résztől tartottam egy kicsit, ahol az akácosba kell menni, de hála az égnek már lépcsősre ki volt járva az egész és olyan volt mintha rendes lépcsőkön mennénk felfelé. Ezután egy pici emelkedő és a csúcson is voltunk már, ahonnan egyből indultunk lefelé, ami aztán tényleg nem volt egyszerű: fellazított hódara és alatta meg földből kibújkáló lefagyott gyökerek és majdnem függőleges ereszkedés. Embert próbáló szakasz volt, itt aztán már éreztem is a térdemet rendesen. Az utolsó ellenőrzőpont nagyon tetszett. A szalmás kialakítás, a fegyverek és a pontőrök nagyon jó fejek voltak és nagyon hitelesen néztek ki. Ezután már beértünk Szomorra, majd a főúton balra kanyarodva elértünk a templomhoz, majd a Poharazóhoz. Itt is elég nagy sor állt, de türelmesen kivártuk és átvettük a díjazást, valamint a jól megérdemelt egy pár virslinket.

Összességében nagyon jó volt ez a túra, a szervezés, minden. Külön emelem kalapom a pontőröknek, hogy az éjszaka folyamán egy helyben fagyoskodva állva vártak minket. Nem lehetett ez sem egyszerű feladat. A korhű öltözetek, fegyverek, stb. valamint a pontőrök mentalitása meg csak emelték a túra fényét. Biztosra vélem, hogy jövőre is részt fogunk venni. A honlapon az olvasható, hogy a 60‐as távot 10x teljesítők egyedi oklevelet és a másodosztályú Vaskereszt pontos másolatát kapják meg. Hát ennek fényében az elkövetkezendő 9 évben biztosan aktív résztvevője leszek a Kitörés túráknak.
Köszönjük szépen a lehetőséget! Jövőre találkozunk ismét!
“Dicsőség a hősöknek!”