2010 — Kitörés 60 — Hegi Bali beszámolója

Kitörés 60
Amiért erre a túrára már tavaly is elmentem és a jövőben is megyek, az az emlékezés. Emlékezni és nem feledni azokat a katonákat, akik esküjükhöz híven helyt álltak, és amikor már nem maradt más hátra, mint a halál, akkor azt is vállalták.
Tudták, ha megadják magukat, akkor dicstelenül pusztulnak el, “malenkij robot“ban, vagy valamelyik gulag telepen, szerencsésebb esetben, azonnal lemészárolják őket a “győztesek”.
Ők inkább “Kitörtek”. Így az elesettek és az a maroknyi szerencsés, akik élve átvergődtek a frontvonalon, hősökké váltak. A helytállás példájává.
A túra hangulatát legjobban ez az 1914-ben írott vers adja vissza nekem:
Tóth Árpád: Katonasír (A kárpáti harcok idejéből)
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapja hó a vállát — enyhe kendő -
Szelíden védi és rojtul ráfagyott

Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengő
Mélységben zárt szemekkel és merengő
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.

Ha veres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,

Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, — te álmodd:
Hazaértél, s ugat, vén hű ebed…

Az előttem írók már minden olyan technikai információt megemlítettek, ami részemről csak ismétlés lenne. Az útvonal jól megválasztott. Az ellátás is nagyon jó, bár én is hiányoltam a fasírtot a Virágos nyeregben, amit tavaly a 60-asok is kaptak.
Az Alsó-jegenyevölgyi pont is emlékezetes marad a harmonikaszóval. Ötletes volt, és az ember hangulatán is sokat dobott ott az éjszakában. A Zsíroshegyi hadtápról sem lehet megfeledkezni. A tavalyi frankfurti levesnek méltó versenytársa volt az idei gulyás.
A túra végét is jól megcsavarták idén a rendezők az Anyácsa-tóval és a Kakukk-heggyel. Megtapasztalhattuk milyen az amikor az ember az utolsó tartalékait használja föl, de konokul megy előre, mert azokra a katonákra gondol akik kitörtek és harcolva verekedték magukat az ellenségen. Ha azok a hősök erre képesek voltak, akkor mi sem hátrálhatunk meg, hiszen ránk nem lőnek. Mi csak emlékezünk.
Tisztelet és kegyelet a hősöknek!