2009 — Kitörés 60 — Hegi Bali beszámolója

Kitörés 60, avagy emlékezzünk a hősökre
A múltkori túra beszámolómat annyival egészíteném ki, hogy azóta a YouTube‐n rátaláltam egy dalra, ugyancsak Cseh Tamástól. Ott meg is hallgatható. A dal címe: Széna tér 1945.
Ez azokról a hősökről szól, akinek az emlékére mi ezt a túrát megtettük.
A másik dal címe a Fehér babák takarodója című lemezről: Tábori levél Karády Katalinnak.
Remélem jövőre is megrendezitek ezt a túrát!

Kitörés 60, avagy emlékezzünk a hősökre…

Már a tavalyi év vége felé, amikor apránként kezdtek megjelenni az idei év teljesítménytúrái, megütötte a szemem a “Kitörés 60”, s legfőképpen az, hogy ez egy éjszakai teljesítménytúra lesz. Tudtam, mennem kell. Próbára tegyem magam, és emlékezzem azokra a katonákra, akik 1945. február 11‐én véres valóságként kellett megéljék azt, amit most mi túrázók csendben, fegyverropogás nélkül…
Kicsit korán, még 17 óra előtt pár perccel érkeztem meg a városmajori templomhoz. Sehol senki, vajon jó helyen járok? Aztán negyed hat felé elkezdtek szállingózni különböző irányokból a bakancsos, hátizsákos emberek. Te is a Kitörésre? Te is? — kérdezgettük egymást, s megállapítottuk, hogy végül is jó helyen járunk.
Fél hat körül aztán megérkeztek a szervezők is, lehetett rajtolni. Irány az éjszakai Budapest, majd a Budai hegyek.
Zsoltival indultunk el együtt, s kiderült, hogy a Csacsi rétre egy másik úton érkeztünk meg, mint amit a szervezők fényekkel is kijelöltek, de végül is odaértünk. Vidám indulók harsogtak a pontőrök mobiljából, de nem sokáig élvezhettük, mert még nagyon a túra elején voltunk.
A János hegyre felérve, az ellenőrző pontnál a szovjet hadsereg egyenruhásai fogadtak, harsány “sztoj!” — bocsánat, de nincs cirill betű — és “dokument jeszty?” felkiáltással. Még szerencse, hogy gyermek koromban jó párszor láttam a Tizedes meg a többiek.. című filmet, és még tanultam is oroszul, így aztán a “nye sztrilájtye!” kérésemmel hatottam rájuk.
Útközben a további ellenőrző pontokon német katonai uniformisba öltözött pontőrök fogadták a túrázók seregét.
Megkaptuk a pecsétet, s ha már itt vagyunk, másszunk fel az Erzsébet kilátóba! Még volt negyed óra a kilátó zárásáig, így bejutottunk. Fent a toronyban, majd levitt a szél, s a havat vágta az arcunkba. Alattunk a Duna sötét szalagja, a város fényei, gyönyörű. Akikre emlékezve túráztunk, azok biztosan nem így látták a várost 64 évvel ezelőtt.
Indulás tovább a jegesre taposott erdei utakon. Cseh Tamás “Fehér babák takarodója” című lemezéről való dal sorai kezdtek a fülembe csengeni: “Fú a szél, s a fagy kígyója sziszeg. Hóban fekszem, s nem tudom, hogy mi van teveled. Posta nincs se csillag a váll‐lapon, hóban fekszem, s megy a századom. Második magyar hadserege, mi a neve és a fegyverneme? Mi a fegyverneme?” Tudom, a II. Magyar Hadsereg 1943. januárjában a Doni(voronyezsi) áttörésnél pusztult el, de mit csináljak, a budai hősökről nem hallottam még dalt.
Útközben a gyertyával kivilágított katonasíroknál némán fejet hajtva elsuttogtuk: Lux aeterna Dei, luceat ei, requiescat in pacem!, vagyis az Isteni örök világosság fényeskedjék neki, nyugodjék békében!
Csendes emlékezés, gyaloglás, hó, szél, sötétség, de mégis felemelő.
Lassan világosodni kezd, ahogy közeledünk Szomor felé. Végig a szántáson gyalog, közben az arcunkat a szél szántja. Megyünk konokon, monoton, mikor leszünk már Szomoron?-mondogatom magamban. Végre feltűnik a szomori templom, s vele szemben a kereszteződés másik oldalán a Poharazó nevű vendéglátóipari alegység. Belépve kellemes meleg, nem csak a levegő hanem a fogadtatás is. Gratuláció, megérkeztünk! Virsli, forralt bor… nekünk igen, de vajon a 64 évvel ezelőtt kitört megmaradottaknak milyen fogadtatás és ellátás jutott? Gondoljunk rájuk! Ők akkor az életükért meneteltek, s bizonytalan volt, hogy meg is érkeznek.
Nekünk, hála Istennek, megadatott a megérkezés biztonsága és öröme is. Jövőre újra ugyanitt!