Kitörés 60-35-25 Emlék- és teljesítménytúra - Börzsöny Akciócsoport


Go to content

Kitörés 60-35-25 Emlék- és teljesítménytúra - Börzsöny Akciócsoport

Korábbi túrák > Beszámolók

Mirp
http://users.ininet.hu/turazo/index.php/teljesitmenytura-beszamolok/2014-es-turak/februar/57-kitores-60
+++++++++

Aprótalp
Kitörés 60 km

Igazán kellemesnek mondható, hogy nem kellett korán kelnünk, sot! Délután 17:00-kor indultunk útnak a Budai várból, hogy sok száz ember nyomában sétáljunk ki Szomorra. Bevallom, a túra elso kilométein bele se szagoltunk az útleírásba, csak követtük vakon a tömeget és elozgettük a lassabban sétálgatókat, elengedtük a gyorsabban haladókat. Normafáig ez nagyjából ki is töltötte a programot, majd "terepre" érve, a Csacsi-rét felé ereszkedve megkezdtük a csúszkálós dagonyázást, ami ki is tartott egészen a célig. Néhol próbálgattam fotózni is, de a nagy fehérségen kívül mást nem sikerült. A János-hegyi kilátó is csak azért látszott, mert ki van világítva... még így is csak közelrol.

A piros jelzésen leereszkedve nagyon kellett figyelni, hogy a ködben merre kanyarog az ösvény. Itt valahogy felfelé mindig könnyebb. Szépjuhásznénál sárgára váltottunk, megmásztuk a Nagy-Hárs-hegyet, lefelé indulva rögtön el is vágódtam, itt eloször. Kicsit ijeszto volt orral elore bukni a sziklákon, de csak saras lettem. Huvösvölgyben teáztunk egyet a lángososnál majd felvergodtünk az Újlaki-hegyre. Onnan kábé háromszor indultunk el, mire a tejködben megtaláltuk a lefelé vezeto utat, pedig nem eloször járunk itt. A Virágos-nyereg elott is durva volt a sár-helyzet, de utána csak rosszabb lett. A fasírtos zsömi után a SÁR(!)GA JELZÉSEN indultunk tovább, ami kegyetlen csúszós volt. Megváltás volt az Alsó-Jegenye-völgybe érni. Vicces momentum, hogy még ott is olyan köd volt, hogy két-háromszor is elofordult, hogy nem vettem észre a hidat és kis híján azok mellett keltem át a patakon. (Az utolsó pillanatban azért mindig sikerült megúszni a fürdést.)

A Zsíros-hegyre vezeto út hossssszú és sááááros. A Muflonok mellett mi is kaptunk teát az itatóban, utána pedig egészen üdíto volt egy picit aszfalton menni. A Nagy-Szénás éjjel is gyönyöru, a szél viszont dermeszto, így nem is idoztünk ott. A Fehér úti ponton is csak átrobogtunk (persze azért pecsétet kértünk). Perbálig viszonylag turheto úton jutottunk el, teáztunk, kávéztunk a kocsmában, aztán nekiindultunk a szántóföldeknek. Némely szakasz kimondottan brutális volt. Anyácsapuszta pedig mint fény az éjszakában, megváltásként jelezte, hogy már csak 5 kilométer a cél. A Kakukk-hegy emelkedoje nagyon jól esett és a Kálvárián lefelé se volt olyan vészes, mint sejtettük. Még sötétben értünk le a Szomorra. Elraktuk a fejlámpáinkat, bár a sportcsarnok udvarán némileg hiányzott, azért betaláltunk az épületbe. Finom volt a virsli és a tea is. Szép a díjazás. Nagyon kemény túra volt.
+++

Hegyikalandorok

http://hegyikalandorok.blogspot.hu/2014/02/kitores-60-avagy-keresztul-sartengeren.html
+++

DnvZoli

Kitörés 60.

2014.02.8-9.



Esni fog vajon az eso?Ez volt a legfobb kérdés a hét közepétol,miután kiderült,hogy ez a Kitörés formabontó módon se nem lesz havas se nem lesz fagyos,éjjel sem számíthatunk mínuszokra az eso viszont erosen kinéz a nyakunkba.

Péntek este aztán már az összes térképes elorejelzési modell megnyugtató adatokkal szolgált-mármint az esore nézve.Ezek szerint a túra idopontja pont két átvonuló esozóna közé ékelodik be,tehát esni fog elotte(ez a lényegesebb,a késobbiekben majd meglátjuk….hát megláttuk:)majd utána is,de a túrát megússzuk szárazon.

Szombat délelott aztán Gyorben esik is de nem ijedek meg,a met.hu-nak lehet hinni,ahogy illik a rövid eso alábbhagy majd továbbáll keletnek-ahova mi is igyekezünk majd pár óra múlva…

Reggel bejelentkezik a csapatba Pisti is,így már vele indulunk begyujteni a többieket,elautózunk Andrisért majd Robit vesszük fel az ilyenkor szokásos helyen,már csak Zsuzska van hátra,lassan neki is letelik a muszak,bezuttyan az autóba,egy rövid szentiváni megálló és már suhanunk is Szomor irányába.A tavalyi tapasztalatot felhasználva a sebességhatárokat betartva,kényelmes tempóban érünk az említett faluba,lerakjuk az autót majd következik a hagyományos kocsmai ráhangolódás a túrára.A busz pontosan érkezik,körülbelül 78 megállót beiktatva de lassan azért csak megérkezünk Budára.

A Széll Kálmán téren rögtön nagy kiabálásra leszünk figyelmesek,már azt hisszük a mára várt balhé részletébe csöppentünk de hamar kiderül,hogy egy családi performance utolsó jeleneteit élvezhetjük:egy totál részeg aszonyság üvölt különbözo szitkokat teli torokból miközben egy hasonlóan ittas férfiember épp agyoncsapni készül színésztársát.Elhagyjuk a teret,inkább felcaplatunk a Várba.

Idén jól taktikáztunk már ami a nevezést illeti,mi négyen eloneveztünk,egy perc alatt kezünkben az Igazoló füzet,nem elonevezettként Pisti is hasonló gyorsasággal jut úti okmányához,lévén a tömeg már elhagyta a helyszínt.Épp indulásunkkor dönti el a szépszámú rendorsereg parancsnoka is,hogy a korábbiakhoz hasonlóan itt bizony semmilyen balhé nem lesz és utasítja a kamerás mikrobuszt a várudvar elhagyására.Azért biztos ami biztos pár emberrel megrakott rendorjármu ottmarad.

Elindulunk hát,a Bécsi kapun törünk ki a Várból,egy ideig ismerosek az utcák,igen,itt van az a furcsa,jól kivilágított tornyú templom,aztán állj,ez az utca már gyanús.Elhasználjuk a közönség segítségét,a fogaskereku végállomása felol érdeklodünk,a néni megmutatja az irányt de felhívja a figyelmünket,hogy az innen jó messze van.:).Beérünk a Városmajorba(ott álltunk mellette:),megvan a kocsiszín,ott a János kórház,helyben vagyunk.Jöhet a Diós-árok.

A Diós-árok hozza a formáját bár nagyságrendekkel könnyebb emelkedni az aszfalton ha az se nem havas,se nem jeges.Az öltözékemet is jól lottem be,felül egy téli aláöltözeten és egy polárpulcsin kívül nem viselek mást és totál jó a komfortérzetem.Melegem sincs és nem is fázom.6-7 fok lehet amúgy pluszban.Az árok tetejénél belefutunk a ködbe én szeretem a ködöt,vidáman fényképezgetem is,már amennyire a kis gépem lehetové teszi ezt a sárgafényu lámpákkal bevilágított,amúgy nagyon hangulatosan ködös,sötét utcában.(Nem nagyon.:)

Elhagyjuk az árkot,átkelünk a fogaskereku vágánya felett,itt már elvileg a zöld sáv a követendo,viszont a jelzés surusége errefelé nem a legmegfelelobb azért valahogy csak eljutunk a keresett lépcsosorig amin felgyalogolunk az elso ellenorzopontnak helyet adó Széchenyi-emlékhez.Itt megerosítést nyer az amit eddig is tudtam: a ködöt én csak világosban szeretem.:)Sajnos a fényképezogép tök sötétben és ködben használhatatlan,ha vakuzol a képen nem lesz más csak jól megvilágított,lebego vízcseppek,ha nem vakuzol állvány híján és a mozgó fotótéma miatt a kép elmosódik.Elteszem a gépet,ma úgy látszik nincs több fotó.A M.Kir.1.Honvéd Gyalogezred „Budapest Orzászlóalj”pecsétjének lenyomatával gazdagodva folytatjuk a túrát.

Kezdodnek a gondok.A zöld sáv itt aztán már tényleg ritkás,a köd marha suru,azért valahogy mindig jó helyen járunk,nekünk is vannak emlékeink,Pisti meg viszonylag sokat jár erre,no meg a túratársak is segítenek ha kell.Ma nincs gps nálunk,muszáj megoldanunk e nélkül a dolgot.Az itiner itt kevés,persze írja a zöld sávot de azt meg is kellene találni.A köd egyre aggasztóbb.Aztán beérünk az erdobe én konkrétan megijedek,de rendesen.

A látótávolság úgy 2-3 méter,ha felteszed a fejlámpát ugyanazt látod,mint mikor vakuzol:a ködöt.:)Tényleg megijedek,mi lesz,ha ez végig így lesz a túrán?Így kell botorkálnunk addig míg kivilágosodik?Egy olyan helyen,ahol eddig életemben kétszer jártam,és ahol mivel rendkívül suru a turistautak hálózata pillanatok alatt el lehet tévedni….szép kilátások mondhatom.:)

Összekiabáljuk egymást és megbeszéljük,hogy most aztán tényleg együtt kell maradnunk.

Hamar rájövünk,hogy a fejlámpa hagyományos módon használhatatlan,kézben fogva a lábunk elé világítva van legnagyobb hasznunkra.Így viszont kiesik az egyik bot…ez nem lesz egyszeru menet.:)

A körülményeknek megfeleloen a második ellenorzopontra,a Csacsi-rétre a lehetséges variációk mindegyike felol érkeznek túrázók,mondja a pont ore,a látottak alapján ezt mi is megerosíthetjük.:)

Csacsi-rét után aztán bedurvul a túra.Az elottünk elhaladó tömeg ami jelenthet akár kétezer embert is úgy szétgyúrta a megázott talajt,hogy csak na.Lehet,hogy az elozo szakaszokon is volt sár de ott a világítással,a navigációval voltunk elfoglalva így ezirányú emlékeim megtréfálhatnak,de itt már határozottan állítom,hogy van sár és nagy sár van.A sár mint tudjuk érdekes egy jelenség, egyszerre ragad és csúszik.Na ez aztán sár a javából!Borzasztó nehezen haladunk,sokan állnak félre túrabot híján valamiféle támasztékot keresve maguknak,a legbénább bot is több mit a semmi ilyen körülmények között.Néhányan hatalmasat esnek,majd csúnyán beszélnek.Csúszkálunk az egynyomos ösvényen,viszont a lassúakat muszáj megelozni,messze még Szomor.Az a legszebb a dologban,hogy a vízszintes szakaszokon a legnehezebb a járás,mivel ott a sár között megáll a víz,miközben a lejtos/emelkedos részen a lefolyás hatására csak szikkad valamelyest a talaj..Ráérünk a János-hegyre vivo pirosra,a sár nem kisebb,de legalább az ösvény kiszélesedett úttá,könnyebb az elozés.

János-hegy 12.kilométer,szintemelkedés 657 méter.Csokit osztanak a szovjetkatonák,és katonanok az egyik lányka szájában valami pipaszeru lóg.:)Rákerül az Igazoló füzetre a sarló-kalapácsos pecsétlenyomat.Próbálok fotózni,itt nincs köd csak a gépem sz@rakodik,az istenért nem akar ma dolgozni,marha ideges vagyok,most vettem vadiúj eneloop akkukat,eddig a köd miatt,most meg a gép miatt nem megy a fotózás.Feladom,elteszem,errol a túráról sajnos nem lesznek képek.

Elindulunk felfelé a kilátó mellett-nem is emlékeztem,hogy ilyen emelkedés van itt-aztán beváltunk újra az erdobe.A józan ész is azt diktája,a szervezok is megkértek mindenkit(igaz nem konkrétan erre a helyre fókuszálva)hogy ne hagyjuk el a turistaösvényt,mégis sok az agyhalott,akik fától fáig csúszkálva rövidítenek(maximum távot,idot semmiképp…)a meredek kispistás-útvonalakon,saját testi épségüket és az esetleges sérüléseik miatt a mentésükre igyekvok idejét,energiáját nem kímélve.Akkor is elítélendo ez a hozzáállás,ha elobbre jutnak vele,de itt ez sem áll fenn,a kijelölt úton haladva sorra elozzük le a sok rövidítot….

Beleérünk amúgy újra a ködbe.Úgy látszik csak egy bizonyos magasságtartományban helyezkedik el és mi hol alatta,hol fölötte vagyunk.Hát most benne.Vidám dolog amúgy szétgyúrt,sáros-köves,meredek,kanyargós ösvényen lefelé haladni ködben.Aki még nem próbálta nem tudja mit szalasztott el eddig.:)

Leérünk a Budakeszi útra.A Diós-árkot leszámítva az eddigi legkomolyabb emelkedés vár ránk a sárga sávon.Bizony nem egyszeru a jó 100 méter szintemelkedés 1 kilométeren belüli összegyujtése ezen a szétgyúrt,sáros emelkedon,de azért persze szép lassan feljutunk.A Kaán Károly-kilátó tövében nagy a tömeg,mi is rendezzük sorainkat majd elindulunk lefelé.

Huvösvölgy,lángos bodega,állítólag itt forró teához juthatnánk de nagy a sor,meg az eddig megelozöttökön sincs kedvünk újra áthámozni magunkat,kihagyjuk hát ezt a lehetoséget.Megyünk tovább a sárgán,persze felfelé.

Nem ismerem a helyet,így csak azt tudom mondani,hogy egyszer csak pontorökbe botlunk akik ellátnak bennünket a M.Kir.11.Honvéd-Kerékpáros Zászlóalj Parancsnokság feliratú pecsétlenyomattal majd közlik,hogy az elozetes várakozásoknak megfeleloen az Újlaki-hegy ma kimarad de még a Szépvölgyi út végéhez sem kell felküzdenünk magunkat,hanem irány tovább-és itt idézném-a sárga úton!

Kerüljük tehát a hegyet,távot sokat nem spórolunk,szintemelkedést annál inkább(úgy 150 méterre saccolom)és valóban sárga sávra emlékszem az út ezen szakaszáról,viszont ha az én 2009-es térképemet nézem,szerintem az ezen kék kerékpáros jellel ellátott úton haladhattunk,ami egy ido után valóban becsatlakozik a hegy felol érkezo(és az elozo években bejárt)sárga sávba.Ez a szakasz is nehezen járható amúgy a sár miatt,jobbára egynyomos az ösvény,megyünk lefelé és felfelé egyaránt,sok viszont a vélhetoen rövidtávos túrázó-ok értehetoen itt már nem sietnek túlzottan.Nekünk viszont drága az ido,elozünk is folyamatosan.Aztán itt a Virágos-nyereg.

Virágos.nyereg,Boróka büfé,a 25 kilométeren indulóknak itt a vége,nekünk jó esetben egy rövid piheno fasírozottas szendviccsel még jobb esetben teával is.

Hát most rossz lapot húztunk.A sátor felé irányít minket a katona,nem is állnak elotte sokan,talán 25-en.A sor viszont nem fogy.Megígértem magamnak,hogy nem idegeskedem,egy ido után azonban csak elkezd érdekelni a lassú haladás oka.Bejutunk végre a sátorba,legalább a menetrendszeruen(a met.hu megmondta)megérkezo szél elol védve vagyunk.A sor nem fogy.Kiderül,hogy fasírozottak úgy negyed óránként érkeznek,akkor is csak úgy 20 darab,közben a tea is elfogy néha,arra is várni kell.(Tudom,hogy ez a tea nem a rendezok sara,ez a hely extra szolgáltatása)Jó 40 percünbe telik,míg mindannyian hozzájutunk az ellátmányhoz,most modhatja bárki,hogy várt volna ennyit a fene egy pohár teára meg egy szendvicsre,de tudtuk mindannyian,hogy jól fog esni,hát kivártuk.És jól is esett.A személyzet egyébként mindenkitol elnézést kért a várakozás miatt.

Itt lenne egy zárójeles javaslatom,tényleg a jó szándék vezérlete alatt.Véleményem szerint ha elore megsütnék a fasírozottat(mondjuk délelott) és a kínálás elott mivel tényleg jó a gyomornak a meleg étel az érkezok számának függvényében megmikróznák sokkal gördülékenyebbé lehetne tenni a kiszolgálást.A fasírozott úgy is meleg lenne,az élvezeti értékét meg semmivel nem rontaná le a mikró.Egy katonai sátorban vagyunk egy emléktúrán,nem a Gundelban,én itthon 3 naposan is megeszem a fasírozottat(késobb is de addigra elfogy),szerintem a túrázók se fanyalognának.Örülnének,hogy 10 percet állnak nem egy órát a hidegben.A teánál meg egyszeruen több edényre van szükség.Elhagyását semmiképp nem javasolnám,hihetetlenül jólesik ilyenkor.Zárójel bezárva.

Ettünk-ittunk,kihultünk,lassan akár el is indulhatnánk.:)Kérdezem a katonát,hogy akkor most merre is az arra(itt is volt rendezoi javaslat az útvonal módosítására a csúszásveszély miatt)kék vagy sárga de mint mondja már tök mindegy!:)Menjünk hát az ismert sárgán!

Hát csúszik,ahogy kell!:)És ugye ez az a szakasz,ahol az ösvény egynyomos,néha csak félnyomos,a hegy oldalában fut és lejt-persze kifelé.Jelen esetben meg még szét is van gyúrva,jó sáros,öröm rajta a haladás.Az alternatív javasolt út a kék lett volna a Kötok padjánál található extra-leesésveszély miatt,én csak azért nem értettem ezt mikor itthon olvastam a kiírásban mert a kék csak egy darabig fut párhuzamosan a sárgával(felette),majd keresztezi azt(még boven a Kötok padja elott) és elmegy durván északnak,semmiképp nem tart az Alsó-Jegenye-völgyig,ahova pedig mi igyekezünk.Legalábbis az én térképemen.Nálam(a 2009-es térképemen) a sárga alternatívái a következok a völgyig,kikerülendo a Kötok padját:Z-P kerékpáros út(nem tudom fel van-e festve)-S vagy K-P kerékpáros(nem tudom,hogy fel van-e festve-S.Van még egy K-KZ-Z-Z+ útvonal is,de az 6-700 méterrel hosszabb az eddigieknél.

Haladunk a sárgán tehát.Megjön a kék balról.Ettol kezdve sokkal rosszabb az út,tisztán látszik,hogy sokan itt csatlakoztak vissza a klasszikus útvonalba.Nagy a sár,csúszik-ragad ahogy kell.:)A völgy felett közvetlenül már nem lehetne talpon maradni,minden lépéssel együtt jár egy 20-30 centis csúszás,csoda,hogy esés nélkül leérek.Átkelek a patakon és bevárom a többieket,közben egy német pecsétlenyomattal gazdagodom.Befut a csapat,kis cihelodés és irány a völgy.

Itt nem olyan mély a talaj,könnyebben haladunk mint eddig de azért megbeszéljük,hogy ezen szakasz után pihenünk egy nagyobbat.Hát persze,jön a Muflon,de hol van az még!!

Kiérünk a benzinkúthoz,itt mindig látunk autót ami túrát feladóért jön,most sincs ez másképp.A benzinkút zárva,tudtuk elore nem meglepetés.Felkanyarodunk a sárgán a Kerek-hegy felé.Hosszú,monoton emelkedés jön most,nem lesz egyszeru.Hát nem az.A sár alattomosan szívja ki az eronket,még szerencse,hogy néha az ösvény szélén lehet haladni,ahol van némi lehullott levél,ezáltal nem olyan mély a csapás és nem csúszik annyira a bakancs talpa.Szótlanul bandukolunk,néha magam elé mormogok valami cifrát,a központi téma persze a talaj.:)Elérjük a helyet,ahol a sárga élesen elkanyarodik jobbra nekünk viszont egyenesen elore kell tartani,150 méter után itt az országos kék,arra állunk át.Persze az itiner említi,hogy ez a Kerek-hegyi tisztásnál lesz(van) de aki sose járt erre nem tudja,hogy most van itt.Régebben úgy rémlik volt itt szalag,most nincs,vissza is kell kiabálni 5-6 embert a jó útra.(Egy nyilazott tábla lenne a tökéletes megoldás.)Bár a sárga egy kis kerülo után szintén becsatlakozik a kékbe,de minek kerülni,ha nem muszáj,szívunk ma épp eleget e nélkül is.:))

Itt a Muflon!Sorállás nincs,meleg tea van.Még szabad hely is akad,nincs túl hideg,simán le lehet ülni enni és inni egyet.Eltöltünk itt egy jó negyed órát,a kulacsokat is sikerül feltöltenünk vízzel a mosdóban,a folyadékra szükség is van,Perbálig a pótlásra nincs lehetoség.Viszont egyre többször nyúlunk a flakonokhoz,egyre többször követeli a szervezet az italt.Felhasználom a régóta cipelt vésztartalék-Isostar poromat.

Pihenés után a kék a követendo,a település szélén egyszer benézzük de hamar visszatalálunk rá.Feltunik a Nagy-Szénás,innen nézve marha magasan vannak azok a fénypontok!:)Elérjük a hegy lábát,a kis fényvisszavero cetlik nagyban segítik a jó irány fellelését,ezek nélkül lehetne keresgélni a helyes utat.Felfelé még hagyján,a hegytetot csak elérnénk nélkülük is valahogy,viszont az már nagyon nem mindegy milyen irányba indulunk lefelé.

Felfelé szerencsére hátszelet kapunk,ami persze a csúcsról hamar lekerget bennünket pedig el lehetne itt nézelodni sokáig,szép az éjjeli panoráma.Lefutunk hát gyorsan a tetorol,a szél keményen csap az arcunkba,kapucninkba bújva sietünk a fák árnyéka felé.Az erdoben elérjük a kék sáv-kék kereszt csomópontot,bevárjuk Zsuzskát és átállunk a kereszt jelzésre.

Innen hamar a Fehér-úti ellenorzopontra érünk,itt nem idozünk,megyünk is tovább.Pihenteto szakasz következik,talán túlságosan is.Jobbára lefelé vagy szintben haladunk,elég monoton és mivel a lábunk alá se kell annyira koncentrálni elég álmosító.Komolyan mondom jólesik a mászás mikor elérjük a vadvédelmi kerítést,legalább felébredünk kicsit.A következo etaptól sokan tartottak,ahogy hallottam,féltek a nyílt terepen való dagonyázástól.Félelmük alaptalannak bizonyul,a szél most segítségünkre volt,a körülményekhez képest szépen felszárította az utat aminek követését egyébként szalagozás segíti.Átkelünk egy kisebb patakon is,beleesni nem tanácsos,szerintem ez tömény szennyvíz,valami állattartó telep lehet a közelben,a szaga kísértetiesen hasonlít a Csárda-völgyi patakéra(Bakony),azt egy tehenészet szennyezi büntetlenül.Elérjük a 10. ellenorzopontot a Malom-földeknél.

A katona közli,teapont üzemel Perbálon a Kis Kaiserban,ismeros hely,mi is oda szoktunk beülni ilyenkor.Begyalogolunk a faluba Robival,6 óra lesz mindjárt,betérünk az említett helyre ahol Pisti és Andris már berendezkedett.Pár perc és befut Zsuzska is,jó beszélokéju újdonsült túratársát úgy látszik út közben elhagyta valahol.:)

Pihenünk egy jó fél órát,igazából nem sietünk sehova,a szintido is engedi a lazítást.Aztán felkeltjük Andrist és Pistit,nekiindulunk a maradék gyenge 12-nek.A fejlámpára szerencsére már nincs szükség.

Kikapaszkodunk a faluból.Egy darabig úgy látszik,hogy a viszonylag homokosabb talaj elnyelte a vizet és nem képzodött akkora sár,de ez az állapot hamar elmúlik visszatér az eddig megszokott csúszkálás.Elég lassan de újra felvesszük az utazósebességet.Felcaplatunk egy dombhátra,majd leereszkedünk róla,de csak azért,hogy párszáz méter után újra elérhessük az elobbi magasságunkat.Szántóföld szélére érünk,ez aztán mindent visz,szerencsére nem hosszú a szántásos szakasz.Ezután jön még egy kis emelkedés a Nyakas-tetore,aztán újra lefelé visz az út.Hullámvasutazás vége,elgyalogolunk Anyácsapusztára.Közben szépen kitavaszodik,süt a Nap,gyönyöru a kilátás minden irányba,most sajnálom igazán,hogy a fotómasina bemondta az unalmast.

Tehát Anyácsapuszta.A pontot idén is német alakulat uralja,idén is szépen berendezkedtek.Pecsétlenyomat a lapra és már indulunk is tovább,felmérjük az elottünk álló szakaszt,ilyen szép idoben a Kakukk-hegy sem tunik olyan ijesztonek.:)Anyácsai-tó most kimarad,egy ideig aszfalton haladunk majd szántóföldi úton közeledik a hegy.Szalagozás mentén kezdjük meg az emelkedést,lassú,apró léptekkel gyujtjük a szintet aztán a hegy bekeményít,de csak rövid ideig,nem is tud kifogni rajtunk.Az akácos elott érdemes visszafordulni kicsit nézelodni,lenyugözo a panoráma,meg hát nem is sietünk sehová.Aztán egy utolsó eropróba,felgyalogolunk az akácosba majd hamarosan meg is érkezünk a csúcsgúla tövébe beásott utolsó ellenorzopontra.

Itt is németek táboroznak,a pecsét begyujtése után a kálváriadomb irányába hagyjuk el a hegyet.A fák között semmi gond,nem csúszik annyira,hamar le is érünk a faluba.Kb. 1 kilométer és benn is vagyunk a célban.18:20-kor indultunk,most 9 óra 10 perc van.

Átvesszük az Oklevelet,a kituzot,a felvarrót majd elfogysztjuk a nagyon finom virslit teával,akinek úgy esik jobban forralt borral.Indulás elott,mivel derékig sáros mindenki átöltözünk,majd hazaautózunk.

Hát igen,a Kitörés.Eddig volt egy nagyon hideg Kitörésünk,mikor hajnalban Perbál határában mínusz 15 fokban gyúrtuk a havat.Aztán tavaly nem volt annyira hideg,éjjel is csak úgy mínusz 5-6,de tükörjég volt az útvonal nagyobbik része.Aztán idén itt volt ez a sár,olyan volt,mintha az ember valami ragasztóban lépkedne,azt vártam sokszor mikor reped le a bakancsom talpa.Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem hogy az eddigi három Kitörés jelenti a teljesítménytúrázó múltam 3 legextrémebb túráját.

Igen,minden évben megfogadjuk a Virágos-nyeregben,éhesen,szomjasan,fáradtan a sorban állva,hogy ide aztán többet nem jövünk,de valahogy azért mégis itt vagyunk újra és újra,és én már most borítékolom,hogy jövore sem lesz ez másképp!:))

Köszönöm a lehetoséget!

dnvzoli

U.i.:Minden elismerésem azon résztvevoké,akik nem rendszeres túrázóként teljesítették bármelyik távot,mi viszonylag gyakran teljesítménytúrázók is elfáradtunk rendesen,az alkalmi túrázóknak részemrol kétszeresen is kijár a vállveregetés!
+++

Totesz

http://blog.turafuggo.hu/2014/02/10/kitores-60/#more-734

+++

Pavi74

Sziasztok!

2014 02 08 reggel kb. 07.30-kor keltem (Szeged) és a nagyjából már összekészített cuccaimat ellenoriztem hogy megvan-e minden! Gyenge reggeli (ennek a késöbbiekben szerepe lesz),közben öltözködés,pakolászás. 09.30-ra volt megbeszélve a kávézás a kisboltba Márkóval, lassan itt az ido usgyi! Betolunk fejenként 2-2 kávét majd lassan megindulunk Lajosért,akivel 10.00-ra volt megbeszélve. Elotte be kell ugrani a teszkóba impegláló spryért,mert az idojárás elorejelzés 3mm csapadékot mond és ha a bakancs beázik nagy a baj! Megvan a spay irány Lajos,amíg várunk rá befújom a bakancsot a csomagtartóban 1x. Teljes a csapat,szóval figyelem: érkezésünket napnyugtakor várjátok kelet felol!

Felértünk a fovárosunkba de a GPS össze-vissza sípol,nagynehezen átérünk Budára, most már csak az Erdoalja utat kell megtalálni ahol lerakjuk a kocsit a 25 km. céljának közelében. Szerencsénk van és az utca elején találunk egy kavicsos rész,megérkeztünk! Ido közben mellénk ál egy másik jármu a hátsó ablakban egy Nagy-Magyarországos kispárna! Talán túrázók? Igen! Bajáról egy pár,sajnos a nevük nem rémlik :( Átöltözés folyamatban lekerül a melegíto alsó és a cipo. Elokerül a hintopor és az elsosegély készlet! (fontos kellékek) Beszórom a zoknit,a lábam és a bakancsot is jó vastagon,szinte a hintopor fele elfogy! Majd jön Lajos a csapat EÜ személyzete és szakszruen boka és talp kötéseket helyez el a lábaimon! Sajnos januárban voltam egy túrán és utána majd 3 hétig alig tudtam menni,ezért praktikusan mindenre felkészülve és elkészülve lassan menetkészek vagyunk! A bajaiak csatlakozva hozzánk,irány a rajt 13.30 körül járunk,ido mint a tenger! Lebattyogunk a villamos megállóig,onnan át a Margit hídig. A bajaiaktól itt elbúcsúzunk. Na ideje enni valamit! :) Gyros pitában jól esne és láss csodát kb. 500 métert gyaloglunk és találunk is egy helyet. Beturtem egy baklavát meg egy fullos gyrost ez jó volt de csak kellene még egy gyros... Lajos is legyur egy gyrost ido közben meg egy csokis diós sütit,Márkó pedig szendvicseket majszol. Közben ismerosök jönnek, igen a bajai páros ismét:) Esznek ot is hisz kell a lóero! Lassan megeszi mindenki amit kért de engem nem hagy nyugodni a dolog és kérek még utravalónak még egy gyrost és egy csokis diós sütit,a gyros elnyammogom a sütit felakasztom az oldalamra szatyorba,tele vagyok!!! A bajaiak megint külön utakon. Na hajrá,irány a rajt a Budai Várban! Szépen lassan felgyaloglunk,megérkeztünk!

Nézelodünk és kiszúrjuk a 25km elonevezok feliratot! Márkóval beállunk a sorba, Lajos pedig elmegy a 60km elonevezok sorába. Mindenki itinerrel a kezében 16.30-as induló idovel várakozunk! kb 16 óra lehet amikor kiszúrom Barna jellegzetes kopasz fejét és ráköszönök:- Szia Barna! Látszik hogy nem tud hova rakni, így bemutatkozom:Galambos Tarzan vagyok a fészbukról alias F.T.Cs. Így már leesik Neki :) Kézfogás,rövid beszélgetés majd megy O is az itinerért.

16.30 start! Megindulunk pár százan,mindenki szedi a lábát a város egyenlore könnyu terep,az 5-7 km/h simán megvan,néha 1-1 jelzolampa belassít minket de nem vészes. A túrabot a kezemben de még nem használom, Markó meg is jegyzi hogy ne hadonásszak vele mert kibököm a szemét . Lassan elérünk az elso megpróbáltatáshoz (Diós árok) Néha hátra nézek de nem látom Márkóékat. Egyre nehezebben megy ráadásul kicsit túl ettem magam és a gyros is kezd érdeklodni mi lehet a külvilágban,émelygek, ez nem lesz jó,kezdek lassulni..... Hát ez szép az elso ellenorzo pontig sem értem el és már kivagyok! Utolárnek Lajosék de mondom nekik ne álljanak meg megoldom. 3x rókázok egymás utén szinte,végre megkönnyebbültem! Tuz tovább elérek a város kútig ott ülnek vagy 30-an esznek-isznak,lehuppanok és vizet veszek elo,kortyolgatok,közben egy srácot kérdezek tudja-e mennyi van még az elso pontig? Szerinte nem sok úgy 1-1.5 km...az szép,a srácnak adtam kb. 1 liter vizet hagy cipelje meg úgy is fogytán volt én meg alig vánszorogatm!A kis pihenotol új erore kapok és irány tovább. Nagy nehezen elvergodök a Széchenyi Emlékmuig 1. ellenorzo pont. Egy novérke ad pecsétet,körül nézek látom-e Lajosékat de nem találom oket elindulok tovább.

Ez a szakasz talán a leglazább simán tempósan megy szinte már meglepoen könnyed! Elérek a gyermekvasúthoz (itt kapcsoltam be a fejlámpát) és ott áthaladva balra fordulunk (jobbra kelett volna) mentem vagy 2-300 métert és látom jönnek szembe a fények..... ne b@ssz rossz az irány,mehetünk vissza! A ködben alig látok csak a lábam elé kb 2m-t, botorkálunk de megtaláljuk a helyes utat,elérünk egy katonai sírhoz,sokan fényképeszkednek,gyertyát gyújtanak. Kiérünk a Csacsi rétre,a 2.elenorzo pont! Ez sima volt!

Na megint kezd nehezedni a móka,nem elég hogy bokáig ér a sár de ráadásul egy nyomon is halad az út,feltorlódunk! Szinte lehetetlen elozni,bár nekem ez nem is menne belassulok rendesen. Na de ha a sár nem is volna elég jön az emelkedo! Istenem mindjárt végem,elfogyott a levego!!! Úgy éreztem itt feladom!!! Leültem kb. 100 méterenként valami sziklára vagy a botokon támaszkodtam! Néhányan megkérdezték hogy rosszul vagyok,tudnak-e segíteni (innen is köszi a jóindulatot) jól esik az embernek hogy idegenek segítenének rajta! Közben egy sziklán ülve látom elhalad melletem 2 férfi,az egyik nagyon támolyog,keresi az egyensúlyt és tólem kb. 4-5 méterre le akar ülni egy instabil farörzsre. Mondem neki majd mutatom hogy ülj ide és felállok a szikláról, danke jön a válasz mert németek voltak. Nem tudom hogy de nagynehezen felértem a János hegyre (Erzsébet kilátó) Na itt szovjetek nyomták a pecsétet de mielott bármit csináltam volna odatámolyogtam egy mérleg hintához és ráültem. Na nem játszani,hanem mert alig éltem. kb. 5 perc piheno után odamentem az egyik katonához és megkaptam a pecsétemet. Kérdeztem Tole hogy lesz-e még emelkedo mert ha igen akkor ráhagyom! Mondta hogy igen Szomor elott van egy hegy ami a Diós árokkal vetekszik..... Mivel hogy én csak a 25km csinálom ez nekem nem gáz mondtam,majd talán jövore :) Egyébbként apa és fia volt a két katona.

A 4. ellenörzo pontig eljutást közepes nehézségure értékelném (számomra) Ahogy elhagytam a szovjet katonákat ismét emelkedett a szint de szerencsére csak kb.400 métert majd utána szinte meredeken lefelé, itt inkább vissza kellett magadat fogni nehogy túl gyorsan leérjek :) Persze ezt sem sokáig élveztem mert jött egy újabb dombocska....ráadásul evvel az volt a baj hogy nem hátra,hanem ballra le csúszott, a bokát nem kímélve!!! Nagy nehezen feljutottam, itt németek táboroztak, az egyikük schnell deine papiere vezényszavakkal integetett felém,igazán hangulatos volt a tábortuz megvilágításában! Kértem némi utbaigazítást majd megindultam.



Az 5. ellenörzo pont felé egy katonasír mellett haladtunk el ahol épp két valaki profi álványos kamerával felvételt készitett a mécsesekkel teli sirról! Az út itt lassan véget ért és most pislogtam merre kéne menni. Jobbra volt két lépcso ami tiszta sár volt így megvolt az irány, a mögöttem jövok pislogtam utánam én meg rájuk kérdon hogy jó felé megyek-e. Igen ez volt a jó irány itt valami villamos megálló volt ez azt elhagyva káttam meg a lángos bodegát! Innentol már csak egy ellenorzo pont (gondoltam én) Mivel itt azt írta az itiner hogy nem kapunk pecsétet én tövább álltam, sokan kb. 50-en pihentek és ettek-ittak. Mivel a telefonomon volt 2 nem fogadott hívás Lajostól és Márkótól itt megcsörgettem oket. Márkó mondta hogy ok is nemrég (fél órája) hagyták el a lángos bodegát és a hegyen mennek felfelé. Így megiramodtam én is a hegynek, ami nem volt meredek,viszont piszkosul csúszott és iszonyat sár volt! Ilyen nincs megint 50-100 méterenként piheno. Sokan megeloztek de ezt már megszoktam,viszont itt 1-2 túrázót beeloztem ami valjuk be egy városi puhánytól nem mindennapi :) Na megérkeztem a következo ellenorzo ponthoz, ahol kaptam egy pecsétet az itineremre a lángos bodegás rudlikába amire nem számítottam (azt hittem nem lesz több pecsét csak a célban) na mindegy ez is megvolt! Itt szovjet katonák voltam és nem is itt hanem fent a Virágos nyeregnél lett volna a pontjuk csak balesetveszély miatt lezárták a hegyet!!!!! Mondjuk ennek én és mindenki más örült mert bár meg kellett jerülni a hegyet de legalább nem kellett felbaktatni rá!!!!!

Útban a cél felé ballról kerülve a hegyet a túra (szerintem) legsárosabb része következett! Nem túlzok azzal hogy ha azt mondom hogy legalább úgy szemvedtem mint a hegynek fölfelé! Nagyon enyhe lejton kellett felbaktatni de azt nem sziklán,hanem cuppogós sárban! Ráadásul mintha traktorral mentek volna elotte erre! A nyomban állt a víz a nyom tetején meg mintha agyagon csusználnál,sehogy sem volt jó. Nagynehezen elfogyott a baktató és jótt a meredek lejto. Na ebben sem volt köszönet, a hátamon ekkor már csak a váltó ruhám az EÜ láda az üres termosz és az üres ásványvizes palackok voltam (több mint 5 liter folyadékot ittam meg + a célban még kb 1-et úgy hoyg nem álltam meg 1x sem WC-zni) Ezt azért mondtam el mert volt egy lépcso szeru rész (kb 40 cm magas) és itt próbáltam lelépni de kicsúszott a lábam és dobatm egy fejmagasságig emelt lábban egy hátast a fémtermoszra,hát majdnem azt kívántam rúgtak volna inkább tökön...Persze volt nyerítés a közelembe lévoktol de kb 20m.-el lejebb az egyik kárörvendo is produkált egy hasonlót. Elment mellettem egy pár és fél füllel halottam hogy már csak 200m van a célig de aztán frissült a GPS-ük és visszafordulva mondta hogy bocs de 650 méter és nem 200..... Mondtam Neki hogy jobban szeretem mint a mikulást ha ilyen jó hirekkel jön! Persze több volt az én 1-1.5 km re saccoltam utólag. Meglepetésemre jobb oldalt a bozótban lovak és betyárok,valamint egy gyönyöru mosolyú lány forraltbort áriltak. Sajnos nem voltam olyan nagy borozós kedvemben ls szerettem volna túlleni a túrán így mivel se tea se víz nem volt megkérdeztem tudja-e mennyi még a Boróka büfé? Azt mondta kb 300m, na ez úgy felvillanyozott hogy gyors elköszöntem és szinte beporoltam a célba!



A célba érkezve egy német katonai rendész várt és kértem a pecsétem de mutatott a sorra hogy ott kapok pecsétet.... ez kicsit szíven ütött mert utólag kiderült a sorban kb 45-60 percet álltam. Ido közben Lajos és Márkó is megkerült. Lajos ráhagyta a 60-at állítólag rajta kivülálló okok miatt..... Innen üzenem a sorban elöttem álló szatymazi és a Szegeden a Déri Miksába járó két srácnak hogy bocs hogy nem hoztunk el titeket Szegedre de sajnos nem rajtom múlott :( Köszönöm a célban a nagydarab úrnak azt a korty energiaitalt! Köszönöm a forralt bort áruló betyár lánynak a gyönyöru mosolyát! Köszönöm az út során értem aggódoknak a jó szavakat! Köszönöm a szervezoknek az élményt! Jövore ugyan itt de már a 35 vagy a 60 km-en! És bocs ha valakit kihagytam!!!!!

Farkas Tibor Csaba
+++

Radzeer

Kitörés 25:
http://flare.privatedns.org/blog/2014/feb/12/kitores-25/
+++

gyorgyigabor

2014. február 8án túratársammal, Lacival részt vettünk a Kitörés 35 teljesítmény - és emléktúrán, melyrol az alábbi videeót készítettem:

www.youtube.com/watch?v=WG0CEvYSPZI



Túratársam miatt nem akartam megelégedni a 25-ös távval, de a 60 km nekem sok, ezért választottuk a 35 km-t. (Bár bringán egész nap is tudok hegyeken tekerni az Alpokban)

Elso "bálozóként" bizony a legfobb tanulság: a terepet jól ismeroket célszeru követni. Nem egyszer ezért nem tévedtünk el, ill. könnyen találtuk meg merre kell továbbmenni. Jópofa volt, hogy már a rajtnál hallottunk német hangokat - túrázóktól. Klassz volt a hegyoldalban látni az erdoben haladó lámpafényeket. Az elso kb. 1,5 órával kb 5 km/ó-s tempójú csapatot kifogva tökéletes tempóban haladtunk. Annyira enyhe ido volt, hogy a Zsíros hegyre teljesen lezipzározott kabáttal kapaszkodtunk felfelé.

Klassz volt korabeli harci ruhába öltözött pecsételoket látni, ill. a Zsíros hegyen is korabeli zene szólt. Nagykovácsi szélén - bár úgy-ahogy követtem a térképet, nem eléggé, így végül mások mögött túlontúl leereszkedtünk.. ok nagyon határozottan mentek le a faluba. Vissza is fordultunk és jó utat sikerült találni, amin visszataláltunk a gerincre, majd onnan jócskán meredeken a mindig szeles Nagy Szénásra. Bizony szép panorámánk volt éjjel is (fél 12): akár Bp felé: tisztán látszott a CItadella, a Szabadság hegy, de É felé is Pilisvörösvár, ill a Pilis felé is települések fényei... Jópofa volt, hogy jöttek lámpáikkal fölfelé a túrázók. Picit nem figyeltünk, el is tuntek, aztán kereshettük, hogy melyik lenne a jó út lefelé. Eltévedtünk... Kb. 15 percet lentebb bóklásztunk az erdoben, majd fel toronyiránt... ahol szerencsére meglett az út, jöttek mások lámpákkal. Innen már végig mások közelében haladtunk tovább. Picit sem álmosodtam; az ido is nagyon enyhe volt, bár meegizzadt fejjel néha a sapka ellenére még kapucnimat is fejemre húztam a szél miatt.

Perbál felé egyre laposodott a táj, néhol az erdo is elmúlt... Malom földek ellenorzopontján megtudtuk, hogy 2 éve hajnalban -27 fokot mértek ott. Brrrr

A falu után aztán kellemetlen sártengerben dagonyázhattunk. Bármely szélén próbálkoztunk, sok sár ragadt a bakancsokra, nehéz volt emelni a lábakat. Késobb a mezo szélén, szántás szélén más miatt lett rosszabb: nagyon göröngyös volt az út. Errefelé már nem volt túl élvezetes a terep. Anyácsapusztán a pontorök mellett korabeli motorhoz is volt szerencsénk. Szomor felé tartva teljesen váratlanul fordultak balra, fel a hegyre a srácok: hogy hogy vették észre, hogy épp ott kell... ? Alaposan meredeken kapaszkodtunk fel a Kakukk-hegyre, a cél elotti utsó ellenorzoponthoz. Bringamarathonon szoktam örülni a cél elotti emelkedonek, az jutott eszembe; itt kevésbé örültem, de azért felküzdöttünk :). Odafent a szél közepette, védett sátorban pecsételtek nekünk; lent, lábunk alatt Szomor házai fénylettek. Onnan már hamar leértünk, ám a legvégén figyelmetlenségnek köszönhetoen másokkal együtt 5 percet veszítettünk, mire megtaláltuk a célt.

Jó túra volt, amit feldobtak a korhu öltözetu ellenorök és a felszerelések, zene, stb. Az idovel szerencsénk volt; épp 2 esozóna között sikerült "lezavarni" a kirándulást, ráadásul többnyire csillagos ég alatt. Noha itt-ott saras volt az út, még mindig könnyebb volt, mint lett volna nagy hóban, vagy -10 fokban.

Nem okozott gondot az elalvás.
+++

A beszámolók forrása:
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/beszamolo?a=a&id=271



Sub-Menu:


Back to content | Back to main menu